Belföld

Az Index új főszerkesztő-helyettese: Komoly lelkiismeret-furdalással nézek szembe

Orbán Viktor egy nap alatt meg tudná fojtani az Indexet, de ez az elmúlt években is így volt

– mondta Tevan Imre, az Index frissen kinevezett főszerkesztő-helyettese a Népszavának. Azt is elmondta, szerinte megfelelő garanciákat kapott az Index.hu Zrt. elnökétől, Bodolai Lászlótól, hogy az újság politikai befolyástól mentesen működhet. Arra, hogy nem csak nyílt befolyással, hanem gazdasági eszközökkel is lehet hatni valakire, Tevan azt mondta, ez viszont nem csak az Indexszel van így.

A 2011-es menesztéséig az Index főszerkesztő-helyetteseként már dolgozó Tevan azt mondta, mindig is kereste a lehetőséget, hogy hol tud független újságíróként dolgozni, és úgy gondolja, ennek feltétele – még ha Damoklész kardja lebeg is az Index felett – egyelőre biztosítottak. Hozzáfűzte, hogy a veszély ellenére amíg a függetlenül működhetnek, addig dolgozni kíván, mint ahogy szerinte az történt Sáling Gergő főszerkesztő menesztése után az Origónál is, ahol szintén egy jelentős felmondási hullám után vállalt vezető pozíciót.

Komoly lelkiismeret-furdalással nézek szembe

– mondta a kritikákra, amiket a bejelentés után kapott, de ez szerinte vegyül a lelkesedéssel. Nem jelentkezett a feladatra, hanem Bodolaiék keresték őt meg, mondta.

Úgy tűnik, az új főszerkesztő személye is megvan, bár Tevan nem árulta el, megjegyezve:

Nem értem, hogy miért nem nevezték még meg, hogy ki lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik