Belföld

Egy szót sem mond a nővérét és sógorát szétszurkáló, felgyújtó süttői gyilkos

Három hónappal meghosszabbította a Tatabányai Járásbíróság annak az Sz. Dávidnak a letartóztatását, aki ötvenöt késszúrással végzett a nővérével és a sógorával májusban, majd felgyújtotta a holttesteket.

Dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi továbbra sem tett vallomást és semmit nem mondott a kihallgatásai során.

Az épületben a 41 éves K. Krisztán, a 30 éves felesége, Alexandra, valamint a nő 26 éves testvére Sz. Dávid tartózkodott a tragédia napján. Sz. Dávid 36 késszúrással megölte a sógorát, majd 19 késszúrással meggyilkolta nővérét is. A férfi ezt követően benzinnel átitatott rongyokat tett a holttestekre, majd felgyújtotta őket.

Sz. Dávid  másodfokú égési sérüléseket szenvedett a kezén, lábán, ezért csak később tudták kihallgatni a nyomozók. A gyanúsított férfi azóta egy szót sem mond a történtekről. Nem ismerte be a bűncselekményt, de nem is tagadja a történteket. Megtagadta a vallomást és semmit nem hajlandó mondani a bűncselekménnyel kapcsolatban. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványával és meghosszabbította a férfi letartóztatását.

Kiemelt kép: rendőrség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik