Belföld

63 embert kellett kitelepíteni Somogyban az esőzések miatt

Somogyban 63 embert kellett kitelepíteni a hétvégén a heves esőzésekkel összefüggésben – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján hétfőn. Azt írták: a tűzoltókat 128 alkalommal riasztották, az ingatlanok és közművek védelmére 6800 homokzsákot használtak fel, 25 szivattyú szinte folyamatosan működött a károk felszámolásánál. Hozzátették, hogy a védekezésben a hivatásos és az önkéntes tűzoltók mellett a járási mentőcsoportok, vízügyi szakemberek és civilek is nagy számban részt vettek.

Az Útinform a honlapján azt közölte, hogy a 68-as főút továbbra is több helyen le van zárva Nagyatád és Böhönye között. Nem lehet közlekedni a főút 35-ös és 40-es kilométere között Nagyatád elkerülő szakaszán, valamint az 50-es és 57-es kilométer között Segesd és Böhönye között.

Ugyancsak zárva van a Somogyzsitfa és Csákány közötti 6812-es út az 1-es kilométernél, az Ötvöskónyi és Beleg közötti út, továbbá a Somogysámson és Sávoly közötti út. Utóbbit kerülni Hollád vagy Csákány felé lehet.

A Barcs és Berzence közötti összekötőúton, Babócsa településen, a 13-as kilométer közelében lezárták a Rinya-patak hídját a vízátfolyások okozta károk felmérése miatt. Babócsára csak Nagyatád felől lehet bejutni, a 68-as főút irányából nem.

Kiemelt kép: a nagy esőzés miatt kiáradt Rinya-patak vízével elöntött terület Nagyatádon 2020. július 26-án. Fotó: MTI/Varga György

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.