Belföld

Kevesebben jelentkeznek tanárképzésre, mint ahányan nyugdíjba mennek

Idén mindössze 91 460-an jelentkeztek valamilyen felsőoktatási intézménybe, ami az elmúlt 19 év negatív rekordját döntötte meg. Mendrey László korábbi PDSZ-elnök az ATV Start című műsorában ezzel kapcsolatban azt mondta: „az elmúlt időszak vetése most érett be”.

Az utóbbi nagyjából öt évben ugyanis egyre inkább jellemzőbbé vált az a narratíva, hogy nem érdemes a felsőoktatásba jelentkezni, ugyanis sokkal nagyobb szükség van a kétkezi munkásokra

– közölte Mendrey, aki szerint mindez most elérte a hatását.

A pedagógusképzéssel kapcsolatban elmondta: a nyugdíjba menők száma már nemcsak a pályakezdők, de a jelentkezők számát is meghaladja, a pályakezdők száma pedig a felvételizők alig egyharmadát teszi ki.

Egyetlen egy helyen indul fizika-kémia szakos tanárképzés az országban
És ide is a maximális pontszám töredékével be lehetett jutni.

A pedagógusok átlagéletkora így bőven 50 év felé tolódott, egyes területek – például a kémia, fizika, biológia – egyre nagyobb arányban és számban maradnak lefedetlenül.

Akik ilyen végzettséggel rendelkeznek és megtehetik, inkább fizikusnak, kémikusnak vagy biológusnak mennek, nem pedagógusnak. Akik pedig már nyugdíjba mentek, nem igazán akarnak visszamenni dolgozni

–fogalmazott Mendrey.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik