Belföld

Uniós beruházások szemetét illegálisan hordták egy telekre Sümegen, mire több helyi is követni kezdte a rossz példát

Sümeg több milliárdnyi forint támogatást kapott az elmúlt években az uniótól, és az ebből megvalósuló beruházások egy része során keletkezett szemetet ugyanakkor illegálisan, azaz nem erre kijelölt helyszínen tárolják – ez derül ki a 444.hu helyszíni riportjából.

A hulladékkupac nagy része két önkormányzati beruházásból származik: az egyik egy újonnan létesített körforgalom az Árpád út, Kossuth Lajos utca, Petőfi Sándor utca és a Flórián tér kereszteződésénél, amelyhez az Európai Unió több mint 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított. A másik projekthez 80 millió forinttal járult hozzá az EU. A két kivitelező a Strabag és egy városi cég volt – derül ki a riportból.

A cikk megemlíti, hogy „mindkét kivitelező vállalta vállalkozói szerződéseikben, hogy a munka során keletkező hulladékot a saját költségén elszállítja.” Ez azonban láthatóan nem történt meg. Ráadásul – amint az a Strabag válaszából kiderült – „az önkormányzat jelölte ki nekik a Sarvaly utcai területet a körforgalom építéséből származó bontási hulladék lerakására, csakúgy, mint minden más, a projektben részt vevő vállalkozó számára.”

Az illegális hulladék-lerakás példája gyorsan ragadós lett. „A lakók az elmúlt nagyjából másfél évben, mióta a lerakóhely létezik, többször látták, hogy magánemberek viszik oda a főleg építkezésekről származó szemetüket” – olvasható a cikkben, ami azzal zárul, hogy a portál érdeklődése után a Strabag állítólag elszállított a helyszínről egy adag szemetet.

Képünk illusztráció: MTI /Czimbal Gyula

Ajánlott videó

Olvasói sztorik