Belföld

Három kérdésben népszavazást kezdeményez az MSZP

A természetes tavakkal, köztük a Balatonnal összefüggésben kezdeményez népszavazást az MSZP három kérdésben, jelentette be az ellenzéki párt országos választmányának elnöke csütörtökön Fonyódon.

Kunhalmi Ágnes az MSZP Facebook-oldalán követhető tájékoztatón azt mondta, 2010-ben indult, majd 2016-ban felgyorsult az a folyamat, hogy „az új tőkés burzsoázia, a fideszes oligarchák” elkezdték felvásárolni és „lenyúlni” az egész Balaton-partot, de több más tónál is megfigyelhető ez a folyamat.

Hozzátette: a Balaton közös nemzeti kincs, eddig mindenki eljutott annak partjára, de most már egyre inkább az a tendencia, hogy „a kispénzű emberek” kiszorulnak a balatoni pihenőhelyekről.

Az ellenzéki politikus ismertette kérdéseiket:

  • Egyetért-e ön azzal, hogy a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandokra történő belépésért ne kelljen belépődíjat fizetni?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra a 2020. augusztus 1-jén fennálló állapothoz képest építési és változtatási tilalmat rendeljen el?
  • Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra elidegenítési és változtatási tilalmat rendeljen el?

Hozzátette: ha a Balaton-parti települések önkormányzatait kár éri, akkor a mindenkori kormánynak a kieső pénzeket a költségvetésből kell pótolnia.

Kitért arra, hogy az MSZP néhány hete aláírásgyűjtésbe is kezdett, hogy felhívja a figyelmet a Balatonnal kapcsolatos problémákra.

A cél az, hogy a vitorláskikötők maradjanak köztulajdonban, és a szabadstrandok is maradjanak meg

– közölte.

Eszik Bence, a választmány elnökhelyettese elmondta, egy hete járják a Balatont, aláírásgyűjtésük az északi parton folytatódik.

(MTI, kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik