Belföld koronavírus

Három olyan megye van, ahol senki nem halt bele a koronavírusba

Csütörtök délután közzétették a kormányzati tájékoztató honlapon megyénkénti bontásban, hogy hány aktív koronavírusos beteg van Magyarországon, illetve hányan hunytak el a járvány következtében.

Ezek alapján a legtöbb aktív fertőzött július 16-án Budapesten volt (198 fő), azt követte Zala megye (103 fő) és Pest megye (77 fő). Négy olyan megye volt (Baranya, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna), ahol egyáltalán nem volt aktív fertőzött, de Békésben és Veszprémben is csak egyet-egyet tartottak nyilván. Minden ötödik aktív beteg kórházban van, és jelenleg 5-en vannak lélegeztetőgépen.

Fotó: koronavirus.gov.hu

Az elhunytak számában szintén Budapest állt az első helyen (360 fő, ez a járvány halálos áldozatainak 60 százaléka), a második helyen 95 fővel Pest megye, a harmadikon pedig Fejér és Komárom-Esztergom megye 43-43 fővel. Hajdú-Bihar, Vas és Békés megyében senki nem halt bele a fertőzésbe. A tájékoztatás szerint az elhunytak 96 százaléka krónikus társbetegséggel küzdött. Az elhunytak 93 százaléka 60 év feletti, 6 fő elhunyt a 30-39 éves, 10 fő elhunyt a 40-49 éves és 24 fő az 50-59 éves korcsoportba tartozik.

Fotó: koronavirus.gov.hu

Koronavírus - Még több hír a témában

Ajánlott videó

Olvasói sztorik