Belföld

60 millió forintját lopták el számlájáról egy banki ügyintéző segítségével

Egy banki ügyintéző bevonásával több mint 60 millió forintot loptak el egy nő bankszámlájáról – közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

Az MTI által idézett közlemény szerint a budapesti nő április 9-én megdöbbenve látta, hogy a bankszámláján lévő 62 millió forintot érő értékpapírjait a tudta és beleegyezése nélkül eladták és a pénzt egy ismeretlen számlára utalták.

A nyomozás során kiderült, hogy K. Györgyné és szökésében lévő élettársa, B. Sándor rávette V. Gergő banki ügyintézőt, hogy a nő számlájához biztosítson nekik netbankon keresztül hozzáférést.

A páros munkáját a banki ügyintézőn kívül még két férfi – H. János és F. László – segítette; ők arról gondoskodtak, hogy legyen egy olyan bankszámla, amelyre a pénzt átutalhatják.

A rendőrök július 7-én budapesti lakásán elfogták K. Györgynét, a nő és élettársa használatában lévő gépkocsikban majdnem 54 millió forintot és egymillió forint értékű ékszereket találtak. A pénzt, az ékszereket és a nagy értékű autókat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése érdekében lefoglalták – tették hozzá.

A 47 éves K. Györgynét különösen nagy kárt okozó csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt. A nyomozók a 25 éves V. Gergőt bűnsegédként, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett és hamis magánokirat felhasználása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, a bíróság elrendelte az ő letartóztatását is.

A rendőrök elfogatóparancsot adtak ki K. Györgyné társa, a 37 éves budapesti B. Sándor ellen.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.