Belföld

Hét és fél milliárd forintot költött a konzultációk papírjaira az Orbán-kormány

A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda kedden nyilvánosságra hozott egy összegzést arról, hogy mennyibe kerültek az elmúlt évek nemzeti konzultációi. Illetve hogy mennyi volt a gyártási, előállítási költség.

A kormány 2016 óta három konzultációt tartott meg, a negyedik, a „koronavírus és a gazdaság újraindítása” témájában rendezett levélküldés pedig jelenleg is zajlik. A négy konzultáció összköltsége meghaladta a bruttó 7,5 milliárd forintot – írta meg elsőként az Azonnali.

Rogánék összesítője szerint a mostani konzultáció gyártási és előállítási költsége egymillió híján 1,9 milliárd forint. A pénz nagy részét – ahogy a többi esetben is – a Belügyminisztérium költi-költötte el a levelek és a kérdőívek címzettekhez történő eljuttatására, a küldemények összeállítására, valamint a nyomdai borítékok előállítására. A nyomda 197 millióba került.

A kormány legdrágább levélkérdése a családpolitikai nemzeti konzultáció volt. A költségek itt jócskán meghaladták a 2,2 milliárd forintot.

A Soros-tervről szóló konzultációra összesen 2 milliárd, az Állítsuk meg Brüssszelt! címűre pedig 1,3 milliárd ment el. A költségek éppen e két, viszonylag gyors egymásutánban rendezett konzultáció között ugrottak meg. A Pintér Sándor vezette belügy az első konzultációnál még 1,2 milliárdból ki tudta gazdálkodni konzultációs ívek címzettekhez történő eljuttatását, a másodiknál viszont erre már több mint 1,9 milliárd forintra volt szüksége.

A konzultációk kommunikációs költései nem szerepelnek Rogánék listájában, pedig azok vélhetően a szorosan vett papírköltségeket többszörösen is meghaladhatták. A konzultációk teljes költségeiről Szél Bernadett független képviselő nem kapott felvilágosítást a kabinetirodától.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.