Több autós is szó nélkül elhajtott az árokba borult kisbusz mellett

Segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást a helyi rendőrkapitányság egy Káptalantótinál történt baleset ügyében — írta meg a Police.hu rendőrségi honlap.

Mint írják: egy kisbusz haladt  július 3-án délután Káptalantóti külterületén, Köveskál irányából Tapolca felé. Egy egyenes útszakaszon áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd a vízelvezető árokba hajtott és egy fának csapódott. A gépjármű kigyulladt és teljesen kiégett. A balesetben kilenc személy sérült meg.

A kisbusz mögött több gépkocsi is közlekedett, melyek közül három autó vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott tovább.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség azt kéri, hogy aki látta az esetet vagy arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen. Keresse fel személyesen a Tapolcai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályát vagy hívja a 06-87-412-322-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.

Kiemelt kép: Police.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.