Belföld

Az MNB javasolja, hogy 15 ezer forint maradjon az érintős fizetés limitje

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint a magyarországi pénzügyi infrastruktúrák megfelelően kezelték a koronavírus-járvány pénz- és értékpapírforgalmi hatásait, és a jelentősen megnövekvő elektronikus fizetési tranzakciókat; a jegybank az érintőkártyás vásárlások esetében a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó, március 20-tól ötezer forintról 15 ezer forintra megemelt értékhatár megtartását javasolja hosszú távon is – mondta Bartha Lajos az MNB ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A jegybank Fizetési rendszer jelentés 2020 című kiadványát bemutatva az igazgató hozzátette: az értékhatár megemelésére a jegybank tett javaslatot, azt később kormányrendelet is megerősítette, 2020. december végéig. Az intézkedés áttételesen csökkentette a vírus terjedésének kockázatát.

Az igazgató kitért arra, hogy az értékhatár bevezetésére kockázatot jelenthetett volna a visszaélések számának növekedése, információik szerint azonban nem nőttek a visszaélések.

Az MNB eltökélt a megemelt limit mellett, álláspontjuk szerint ha nem tudja erőteljes statisztikákkal igazolni a bankszektor, hogy „ennek hatására óriási visszaélési hullám indult el, és ez az ügyfeleknek rossz”, akkor ragaszkodnak a 15 ezer forintos határhoz, szögezte le Bartha Lajos. Jelezte azt is, hogy korábban nem volt jogszabályban szabályozva a limit, az inkább egyfajta „elvárás” a bankok és a kártyatársaságok irányába.

(MTI, kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.