Hiába tüntettek a Kossuth téren a Színház- és Filmművészeti Egyetemért

Ma szavaznak Semjén Zsolt javaslatáról, az egyetem elveszítheti önállóságát.
Kapcsolódó cikkek

Első figyelmeztetés címmel tartottak tüntetést a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Hallgatói Önkormányzata a Kossuth téren. Ez már a második demonstráció az intézmény függetlenségének megőrzése mellett, júniusban több százan tiltakoztak az egyetem átalakítási terve ellen.

Hiába: az Országgyűlés megszavazta az egyetem modellváltását, szeptember 1-jétől egy alapítvány lesz az intézmény fenntartója. A szavazást két részletben tartották, mivel a jogszabálynak minősített többségű és egyszerű többségű része is van. Előbbit 135 igen, 60 nem, utóbbit 131 igen, 61 nem szavazattal fogadta el a parlament.

Múlt héten Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tárgyalt a SZFE megbízott rektorával, rektor-helyettesével, valamint a hallgatói önkormányzatának képviselőivel. A hallgatói önkormányzat szerint mindössze látszategyeztetés volt, ezért péntekre énekes demonstrációt szerveztek a Parlament épülete elé, ahol rögtönzött kórusként adtak szerenádot a képviselőknek, akik ma döntöttek az egyetem modellváltását célzó törvényről. A Semjén Zsolt által május 26-án benyújtott törvénytervezet rendelkezik az egyetem modellváltásáról és a a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, amely a jövőben az egyetem alapítói, fenntartói jogait gyakorolná. Upor László, az SZFE rektorhelyettese májusban az intézmény struktúrájának átalakítását úgy kommentálta:

A függetlenségről nem érdemes – nem is kell – lemondani. Az egyetem finanszírozását kellene kicsit rendbe tenni – például a tanítás lényegéhez tartozó színházi és filmes produkciók költségeinek elismerésével –, rögtön tudnánk fejleszteni. Vagy ha lenne hová és mire leültetni a hallgatóinkat, ha a folyamatos campus-terveinkkel végre történne valami, az nagyot lendítene.

Fotó: Mohos Márton/24.hu

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói közössége arra kérte a kormányt, hogy vonja vissza az SZFE modellváltásáról rendelkező törvénytervezetet. A hallgatók azt akarták elérni, hogy a modellváltást legkorábban 2021. szeptember 1-jei határidővel fogadják el és hogy azt kizárólag bizonyos feltételek garantálása mellett terjesszék újra a parlament elé. Ezek lettek volna a kért garanciák:

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ascher Tamás: A mi egyetemünk minden üldöztetés ellenére is jobb és sikeresebb, mint a riválisé
Kultúrharc kétszáz éve zajlik Magyarországon. Ascher Tamás akár Vidnyánszky Attilával, akár a színművészeti egyetemet bíráló vidéki igazgatókkal is leülne beszélgetni, de azt ő sem cáfolja, hogy már nem sok értelme van. Interjú.