Belföld

Nem neveztek ki senkit a miskolci elitgimnázium élére

A köznevelésért felelős államtitkár a 3 pályázó egyikét sem támogatta, így egyik pályázó sem kap 5 évre szóló igazgatói kinevezést. Fentiek okán a pályázat eredménytelen lett, ezért új pályázat kerül kiírásra

– közölte honlapján a miskolci Földes Ferenc Gimnáziuma a tankerület tájékoztatása alapján, amit a 444 vett észre.

Az elitgimnázium élére azért keresnek új vezetőt, mert a korábbi igazgatót, Veres Pált polgármesterré választották.

Az iskolai közalkalmazotti tanácsa a megbízott igazgatót, Fazekas Róbertet támogatja. Rajta kívül még az iskola egy másik tanára, Kovács Benedek, valamint Hajdu Hajnalka, a Sajószögedi Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, aki a Borsod megyei közgyűlés fideszes tagja, és tavaly kormánypárti képviselőjelölt volt Tiszaújvárosban.

Hajdu Hajnalka indulása mögött az iskola környékén sokan azt látták, hogy a kormánypárti pedagógust azért szeretnék a Földes igazgatói székébe ültetni, mert az iskola korábban többször konfliktusba keveredett a korábbi fideszes városvezetéssel.

Az iskolaigazgatók személyéről kizárólag a minisztérium dönt, nem kell kikérni sem a tanárok, sem a szülők, sem a diákok véleményét.

Kiemelt kép: Földes Ferenc Gimnázium Öregdiák Egyesület / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik