Belföld

Magyarországi milliárdos adócsaló bandát fogott öt ország rendőrsége

Magyarországot megkárosító, cukor és étkezési olaj határokon átnyúló értékesítése során 9,7 millió euró (mintegy 3,4 milliárd forint) értékű áfacsalást elkövető szervezett bűnözői csoport két vezetőjét állították elő Magyarországon négy további ország hatóságainak bevonásával – közölte az Eurojust szerdán.

Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség tájékoztatása szerint a bűnözői csoport tagjai Csehországban és Szlovákiában bejegyzett vállalatokon keresztül vásároltak keresett élelmiszeripari termékeket, Horvátországban pedig főként cukrot és étkezési olajat.

Az árut az áfa megfizetése nélkül hozták be és értékesítették kiskereskedők számára Magyarországon.

A magyar, a szlovák, az osztrák, a cseh, valamint a szerb hatóságok 110 rendőr bevonásával 33 házkutatást végeztek az összehangolt művelet során. Kilenc gyanúsítottat hallgattak ki, közülük a bűnözői csoport két vezetőjét előállították. A lefoglalt áruk mellett egy 12,5 millió forint értékű ingatlant is elkoboztak – közölte az Eurojust. (MTI)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.