Belföld

Kevés a parkolóhely, több kerület is felülvizsgálná az engedélyeket

A veszélyhelyzet eltörlésével július másodikától —vagyis csütörtöktől — ismét országszerte fizetni kell a parkolásért, Budapesten azonban több tízezer olyan ember van, akit ez kevésbé fog érinteni – ők azok a kerületi lakosok, akik egész évben ingyen, vagy jelképes összegért tárolhatják lakóhelyük közelében az autóikat. A hvg.hu információi szerint a tavalyi önkormányzati választások óta viszont egyre több olyan kerület akad, amely fokozatosan és semmiképpen nem radikálisan, de megváltoztatná az eddigi gyakorlatot. Ennek első körében főleg az intézmények és a cégek számíthatnak változásokra.

A lap információi szerint a kerületek jóval több parkolási engedélyt adtak ki, mint ahány parkolóhely van, így egyes kerületekben jövő évtől felülvizsgálnák az engedélyek kiadását. A hvg.hu úgy tudja, hogy

 a VII. és IX. kerületben már a szakmai előkészítés zajlik és akár jövő januártól változhatnának a díjak, a VI. kerület pedig a fővárossal közösen tervezi, hogy környezetterhelés alapján vizsgálják felül a lakossági parkolási engedélyeket.

Az adott kerületi lakók néhány ezer forintos parkolásán kívül több helyen egészségügyi intézmények, cégek, közalkalmazottak is kapnak kedvezményt, valamint létezik egy méltányosságból adott kérelmi kategória is. Utóbbi  felülvizsgálata már egy ideje megkezdődött, az V. kerületi önkormányzat június 25-ei testületi ülésén már tárgyalt arról, hogy visszavonják az Ecuadori és a Zambiai Köztársaság konzuli képviseletének díjmentes parkolóhelyét.

Kiemelt kép: MTI/MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik