Belföld

Börtönben marad a 12 éves féltestvérét megerőszakoló sátánista gyilkos

Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a 22 éves férfinak a letartóztatását, aki bozótvágó késsel támadt egy 42 éves asszonyra a három gyermeke előtt.

K. Dániel a gyanú szerint becsöngetett a társasház első emeletén lakó szomszédjához, majd amikor a nő az ajtót résnyire kinyitotta, a férfi belökte a lakásba és egy bozótvágó késsel több alkalommal összekaszabolta a gyermekei előtt. Az anyukát kórházba vitték, de már nem lehetett megmenteni az életét.

A nő 14 éves lánya értesítette a rendőröket a történtekről, aki a szomszéd szobába menekült a 11 és 7 éves kistestvérével az anyukájukat összekaszaboló idegen férfi elől. A halottszemle során összesen 26 szúrt, vágott sebet találtak az áldozaton.

A nyomozó hatóság ehhez az ügyhöz egyesített egy másik büntetőügyet is, amelyben a fiatalt azzal gyanúsítják, hogy december 25-én megerőszakolta a 12 éves kiskorú féltestvérét, és gyermekpornográf felvételeket tárolt a lakásán talált notebookon. A próbaidő alatt lévő K. Dániel elrejtőzött a bűncselekmény elkövetése után, ezért csak elfogatóparancs alapján sikerült előkeríteni.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint K. Dániel semmi olyan kóros elmeállapotban nem szenvedett a bűncselekmények elkövetésekor, ami korlátozta vagy befolyásolta volna a cselekménye felismerésében, így büntethető. A férfi részleges beismerő vallomást tett a folytatólagos kihallgatása során. Kiderült, hogy egy titkos naplót is találtak az albérletében, amely tele volt szexuális fantáziálással. A füzet a gyilkosság napján azzal zárul: “a sátán segítségével megpróbálok gyilkolni, hátha sikerül”.

K. Dániel azt mondta, hogy a gyilkosság előtt alkoholt fogyasztott, előbb magában, majd egy közeli parkban két lánnyal, majd újra egyedül, otthon. Ez után ment le a társasházban élő asszonyhoz, akit összeszurkált.

A férfi lefoglalt laptopján több száz pedofil jellegű fotót találtak kiskorú fiúkról és lányokról. K. Dánielt aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, gyermekpornográfiával, továbbá hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével is gyanúsítják. Az ügyben eljáró nyomozási bíró szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt szeptember 3-ig meghosszabbította a férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik