Belföld

„Hogy tetszik lenni?” – kérdezik a Vodafone önkéntesei is

A koronavírus miatt kialakult helyzetben sokszor lehetett hallani, hogy csak együttes felelősségvállalással laposítható a járványgörbe, az egymásra való odafigyelés még fontosabbá vált az izoláció alatt. Különösen igaz ez a legkiszolgáltatottabb csoportokra, így az idősekre és a gyerekekre. Az idősebbek esetében általánosságban is nagy problémát okoz a magány, ami ugyanakkora hatással bír a halálozásra, mint 15 cigi naponta. A karantén alatt pedig még nehezebbé vált, hogy érdemi figyelmet kapjanak, hiszen kevesebb csatorna áll rendelkezésre a velük való kommunikációra. A helyzeten sokat segíthet az internet, az okoseszközök, de az európai statisztikai adatok szerint a 75 év felettiek 87 százaléka nincs jelen a digitális térben.

A szociális távolságtartás hatásaira nagyobb figyelmet szentelnek azok a cégek is, akiknek fontos a társadalmi felelősségvállalás. A helyzetre reagálva a Vodafone Magyarország Alapítvány is átalakította vállalati önkéntes programjait. A pro bono önkéntes programok kialakításánál azt tartották szem előtt, hogy felelős technológiai vállalatként az egyik legfontosabb feladatuk a rászoruló csoportok segítése. Ennek jegyében kezdték el kidolgozni a hátrányos helyzetű gyermekek és az idősek életét segítő új programjaikat.

Az önkéntes programok kialakítása során már a kezdeti fázisban felvették a kapcsolatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. Az egyeztetés során hamar fény derült arra, hogy a Fesztivál Önkéntes Központtal éppen ők is egy olyan önkéntes programon dolgoznak, melynek célja az idős személyek izolációjának csökkentése. Az egyeztetés rámutatott arra, hogy három különböző szervezet – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Fesztivál Önkéntes Központ és a Vodafone – szinte egy időben ismerte fel az idősek helyzetének sürgető problémáját.

Az önkéntesek is gazdagodnak a program által

A „Hogy tetszik lenni” program a Vodafone kollégáinak körében is sikert aratott: már az első hetekben több mint 70 munkatárs jelentkezett, akiknek szigorú szűrési és betanulási folyamaton kell átesniük, hogy felvehessék a kapcsolatot a pótnagymamákkal, pótnagypapákkal, azaz idős párjukkal. A kezdeményezést a Fesztivál Önkéntes Központ és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – hívta életre, amihez egyedüli nagyvállalati partnerként csatlakozott a Vodafone.

A szolgáltató fontos tanulságokra is szert tett a program során. Az önkénteskedés nem csak az időseknek adott sokat, de maguknak az önkénteseknek is, akik valódi, mély emberi kapcsolatokkal gazdagodnak, szélesítik szociális kapcsolataikat. A beszélgetések során kiderült, hogy az arra fogékony idős embereknek a magány oldása mellett praktikus segítséget is tudnak adni ahhoz, hogy könnyebben boldoguljanak a digitális térben. Egy kolléga arról számolt be, hogy beszélgető partnerével rendszeresen együtt bolyonganak a Google Térkép segítségével, melynek használatát ő tanította meg a néninek. Másik kolléganő tanácstalan volt abban, hogy mit főzzön a hétvégén, mire az idős hölgy gyorsan lediktálta az aranygaluska receptjét. Az önkéntesek megerősítették, hogy azok az idősek vannak jobb mentális állapotban, akiknek a személyes kapcsolaton kívül van valamilyen digitális összeköttetése a külvilággal. A Vodafone szerint épp ezért fontos, hogy a járványveszély elmúltával is figyelmet fordítsanak az idősek digitális edukációjára.

„Már az Önkéntes Közösség életre hívásakor az volt a célunk, hogy megmutassuk kollégáinknak az önkéntes munka szépségét és azt, hogy milyen sokat tud hozzátenni az emberek életéhez. Amellett, hogy értékes kapcsolatokat és tudást ad, hozzájárul önértékelésünk növeléséhez, ami pedig jelentős hatással van munkahelyi teljesítményünkre. Úgy gondolom, hogy ezt minden vállalatnak fontos lenne szem előtt tartani, hiszen az igazán nagy sikereket csak elégedett munkatársaink segítségével érhetjük el” – mondta el ennek kapcsán Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumi tagja és a Vodafone Magyarország Zrt. vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese

A Vodafone más téren is proaktív volt, számos programmal nyújtottak segítő kezet az időseknek, a pedagógusoknak, az egészségügyi dolgozóknak és a társadalom egészének. Többek között ingyenes adatkeretet biztosítottak az oktatási tartalmak eléréséhez, illetve dolgozói adományokkal közel 3 millió Ft-ot gyűjtöttek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.