Belföld koronavírus

9 órakor kezdődjön a tanítás – javasolja a főváros

A reggel 7 és 8 közötti csúcsforgalom idején a közösségi közlekedésben utazók egyharmada diák, főként középiskolás és a felsőoktatásban tanuló hallgató. Azért, hogy ősztől se alakulhasson ki zsúfoltság a közösségi közlekedésben, a BKK és a budapesti városvezetés azt javasolja az oktatási intézményeknek, csúsztassák el a reggeli iskolakezdést 9 órára. Fajcsák Lajos, a BKK igazgatója szerint a lépcsőzetes kezdés esetén 20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

E szerint a BKK és a főváros mindent megtesz, hogy helyreállítsák a bizalmat a közösségi közlekedéssel kapcsolatban, és minimalizálják a fertőzésveszélyt. Ennek egyik feltétele a távolságtartás lehetővé tétele, a zsúfoltság elkerülése. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes elmondta, hogy az ötletről további egyeztetésekre hívják az intézményvezetőket. Hétfőn az egyeztetések már elkezdődtek a városvezetés és a BKK, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klebelsberg Központ, tíz budapesti tankerület, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, az oktatási intézményt fenntartó egyházak, felsőoktatási intézmények, szakképzési centrumok, a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete képviselőivel.

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes beszámolt arról, hogy a munkáltatókkal hasonló fórumot szerveznek, hogy azokon a munkahelyeken, ahol a termelést ez nem befolyásolja, szintén lehetséges legyen a csúsztatott munkakezdés.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik