Belföld

Nyomozás indult a gyanús fideszes plakátfinanszírozási ügyben

Elindult a nyomozás a miskolci Fidesz botrányos plakátnyomtatási ügyében – tette közzé honlapján szombaton az erről szóló nyilatkozatot az LMP Borsod-Abaúj-Zempén megyei alapszervezete – írja a Népszava.

A megyei rendőr-főkapitányság határozatából kiderül, hogy a kazincbarcikai rendőrök hűtlen kezelés vétsége gyanújával nyomoznak a történtek miatt, a helyi LMP-s vezető, Mezei Attila feljelentése nyomán.

Az előzmények a következők: a napilap szerint a polgármesteri hivatalt és a város cégeit, intézményeit polipként kihasználva választási kampányra költötte a miskolciak pénzét a helyi Fidesz.

A Miskolc Holding városi cég nemrég lezajlott belső vizsgálata alapján ugyanis kiderült, hogy a tavalyi önkormányzati választási kampányban az Alakszai Zoltán jegyző (fideszes polgármesterjelölt) vezette városháza és a pártszervezet a város nyomdájából rendelt fideszes kampányanyagokat, amelyeket a Miskolci Kulturális Központtal, illetve város egyik közalapítványával fizettették ki.

Kiemelt kép: Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP és Veres Pál, a Függetlenek Szive-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa-Velünk a Város polgármesterjelöltjeinek, illetve Fodor Zoltán, a Függetlenek Szive-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa-Velünk a Város és Váraljai Zoltán, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjének plakátja Miskolcon 2019. október 7-én. MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik