Belföld

Teljes kormányátvilágítást sürget az MSZP koronavírusügyben

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy egy parlamenti bizottság vizsgálja a kormánynak a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos döntéseit – mondta Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján.

Az MTI tudósítása szerint a szocialista politikus életbevágóan fontosnak nevezte egy ilyen testület felállítását, amelynek szerinte vizsgálnia kellene az egészségügyi alapellátás részleges leállását, a kórházi ágyak felszabadítását, a „kórházak gócponttá válását”, a védekezésre szolgáló eszközök késését, valamint a 300 milliárd forintos gépbeszerzést.

Bangóné Borbély Ildikó hangsúlyozta, amennyiben Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere biztos a dolgában, akkor támogatja a bizottság létrehozását, és annak ülésein megjelenik.

Szólt arról is, az egészségügy általános állapotát tartják felelősnek a koronavírus-járvány alatt agyhártyagyulladásban elhunyt 33 éves esztergomi édesanya és a 41 évesen életét vesztő betegápoló édesapa ügyeiben.

Az MSZP képviselője úgy fogalmazott, „áljelentések” helyett olyan valódi vizsgálatokra van szükség, amelyeknek következményei is vannak. Bangóné Borbély Ildikó egyebek mellett rákérdezett arra: az esztergomi édesanya esetében történt-e a büntetőfeljelentés azt követően, hogy az ügyében készült jelentés szakmai és dokumentációs hibákat állapított meg.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Kapufát lőtt az MSZP a balatoni népszavazási kezdeményezésével

Idén egyetlen szabadstrand sem szűnt meg, az MSZP mégis most kezdett bele a megvédésükbe, ráadásul a szocialisták a balatoni önkormányzatokat is magukra haragították. A tópart azonban valóban kiszolgáltatott a befektetői elképzeléseknek, és ezt ezen a nyáron az ellenzék is észrevette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.