Belföld

Több százzal csökken a kollégiumi férőhelyek száma az ELTE-n

A múlt héten egy zárt megbeszélésén közölték az egyetem kollégistáival, hogy szeptembertől több százzal csökken a kollégiumi férőhelyek száma az ELTE-n, tudta meg a 24.hu. A hírről a 444.hu számolt be először.

Lapunk megkeresésére az egyetem megerősítette, hogy

jelenlegi bérleményeik közül a Kerekes Kollégiumot 2020 szeptemberétől nem veszik igénybe.

A kollégium jelenleg 700 férőhellyel rendelkezik, azonban az egyetem válaszából kiderült, hogy nem csak ennyivel csökken a rendelkezésre álló kollégiumi ágyak száma a járványügyi védekezés miatt.

Mint írták: mivel a szakértők előrejelzései szerint arra kell számítani, hogy az őszi szemeszterben is szükség lesz a koronavírus elleni védekezésre, elővigyázatosságból már most újra kell gondolni a hallgatók kollégiumi ellátását a következő tanév elejétől.

Ennek fényében az ELTE egy három elemből álló rendszert dolgozott ki, ennek részei a következők:

  • a hallgatókat két férőhelyes szobákban helyezik el,
  • egyetemi lakhatástámogatási rendszert alakítanak ki,
  • kiegészítő jelleggel magántulajdonú szálláshelyeken is el tudják helyezni az arra igényt tartó hallgatókat.

Az intézkedéscsomag részeként a jelenleg három- és négyágyas kiosztású szobákat biztonsági megfontolásból, ideiglenesen kétágyassá alakítják.

Ezen kívül a kapacitás 2 százalékának megfelelő mennyiségű üres szobát tartanak fenn egészségügyi célból, fokozzák a takarítás és a fertőtlenítés gyakoriságát, szabályozzák a közös használatú helyiségekben tartózkodók számát.

Az ELTE válaszában azt is közölte, hogy ha a Kerekes Kollégium bezárása miatt rövid időn belül ismét emelkedni fog az érdeklődők száma, 2021 februárjától ismét üzembe helyezhetik a felújítás alatt lévő Kunigunda úti Kollégium B épületét.

Az egyetem a férőhelyveszteséget többféle módon kívánja ellensúlyozni, ennek legfontosabb lépéseként egyetemi lakhatási hozzájárulást vezetnek be: azoknak a hallgatóknak, akik anyagi nehézségeiket a kollégiumi felvételi eljárás során igazolták, azonban kollégiumi férőhelyet nem kaptak és lakhatási hozzájárulásra nyújtottak be igényt, az őszi szemeszterben 20-40 ezer forint havi ösztöndíjat biztosítanak.

Végezetül hangsúlyozták, hogy az előző években hirdetett 300 férőhelyen kívül már most további mintegy 500-at tudnak ajánlani Budapest különböző pontjain, különböző árak mellett, és azon dolgoznak, hogy július végéig még legalább 500 férőhelyet kössenek le a hallgatóknak.

Kiemelt kép: Facebook/ELTE Kerekes Kollégium

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.