Belföld

Teljesen körbebiciklizhető a Tisza-tó

Immár teljesen körbekerekezhető a Tisza-tó – közölte Palkovics László szombaton Poroszlón, amikor átadta a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát.

Az innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, régi adósságot törlesztettek azzal, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, nettó 3,1 milliárd forintból megépült a Tiszafüred és Poroszló közötti, a 33-as főút mellett futó 6,5 kilométeres szakasz.

Az itt közlekedők biztonságát garantálja a 2,5 méter széles kerékpárút fizikai elválasztása a közúttól – mondta Palkovics László, emlékeztetve arra, hogy a fejlesztés részeként négy híd is megépült. A fejlesztés alapvetően turisztikai céljához igazodva, tiszteletben tartja a táj szépségét, illeszkedik a természetes környezetbe.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik