Belföld

Kitilthatják a Lánchídról a gyalogosokat

A Világgazdaság birtokába került a Budapest Közút Zrt. által megrendelt vizsgálatsorozat a Lánchídról, melynek áprilisi jegyzőkönyvében többek közt az olvasható, hogy

a híd jelenlegi állapotában „nagyon nehéz bármilyen prognózist adni arra nézve, hogy mikortól várható a romlási folyamat egy intenzívebb, balesetveszélyesebb szakaszba fordulása”.

A dokumentumban az  Msc–Főmterv arra is kitér, hogy továbbra is fennállnak a korábban megfogalmazott aggodalmak, sőt, súlyosbodnak az idő előrehaladtával. Noha az öttonnás össztömeg-korlátozás hozzájárul a Lánchíd állagromlásának lassulásához, számítani lehet arra, hogy a szerkezetről kisebb betondarabok hullanak majd le. Ez a híd alatt áthaladó vagy a Dunán úszó járművekben kárt is okozhat.

A jegyzőkönyvben arról is szólnak, hogy a pályalemez vasbeton szegélybordáinak és az azokat alátámasztó acéltartóknak az általános korróziós állapota igen súlyos.

A legnagyobb kockázat a déli oldali járdalemeznél áll fenn: ennek a gyorsuló romlása könnyen tömeges lemezbeszakadásba fordulhat át, ez pedig olyan mértékű balesetveszély rizikóját rejti – ez érvényes az északi oldalra is –, amely esetlegesen szükségessé teheti a hídi járdák lezárását a gyalogosforgalom elől

– írják, jelezve, hogy bárhol-bármikor átlyukadhat a járdalemez.

Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.