Belföld

Fidesz-reakció a Szálasi-mém után: Karácsony újabb műbalhéja

Mint írtuk, a budapesti Fidesz Facebook-oldalán közzétett (majd eltávolított) egy olyan képet, amelyen Karácsony Gergely fejét retusálták a lebombázott Lánchíd előtt álló Szálasi Ferencre. Mindezzel azt kívánták illusztrálni, hogy a főpolgármester ahelyett, hogy hozzákezdene híd felújításához, a kormányra mutogat.

„Szerintem ez megengedhetetlen. Nem magam miatt, hanem ennek az országnak, ennek a városnak a múltja, jelene és a jövője miatt is. Ez nem politika, ez nem vita, ez aljas és ostoba, az a bizonyos szottyos gyűlölet, aminek nincs helye Budapesten, nincs helye az országban, nincs helye semmiféle politikai vitában” – reagált a húzásra Karácsony, megjegyezve, hogy a fénykép hátterében látható felrobbantott Lánchidat a teljes pusztulásból két év alatt építették újjá 1947 és 1949 között. „A Fidesznek kilenc év sem volt elég a híd felújítására. Ezért fogjuk mi felújítani” – írta a Facebookon.

A viszontválasz sem maradt el, a Fidesz Budapest Facebook-oldalon azt írták: visszautasítják Karácsony „rágalmait”, és kikérik maguknak „minden aljas csúsztatását”.

„Egy interneten terjedő mémet vettünk át, amelyen az látható, hogy a Lánchíd romjainál Karácsony Gergely még mindig azon elmélkedik, hol lehetne biciklisávot kialakítani. Szerkesztőnk nem vette észre a Szálasi Ferencet ábrázoló fényképpel való egyezést, de egy normális ember nem is Szálasi képpel ébred reggelente. A tartalmat azonnal töröltük, amint jelezték felénk a tévedést.”

Azt írták, hogy Karácsony Gergely „az újabb műbalhéval csak el akarja terelni a figyelmet arról”, hogy nyolc hónapja nem történt előrelépés a Lánchíd felújításával kapcsolatban. „Kizárólag pártpolitikai csatározással foglalkozik, a felelősséget pedig folyamatosan másra hárítja. Ha pedig nincsenek érvei a tehetetlenségre, akkor lenyilasozza az ellenfeleit. Régi, bevált bolsevista módszer” – áll a bejegyzésben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.