Belföld koronavírus

Újraindul a turizmus Európában – hova és hogyan utazhatunk?

Az elmúlt napokban több európai ország is kinyitotta a határait, vagy bejelentette, hogy rövid időn belül kinyitja, ha nem is mindenki számára. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, milyen megoldásokban gondokodnak egyes országok, és mire számíthatunk mi magyarok, ha utazni szeretnénk.

 

Nyitás életre-halálra

Miközben Európa lassacskán könnyít a lezárásokon és korlátozásokon, a koronavírus-járvány első európai gócpontja, Olaszország múlt hét szerdán újra megnyitotta a határait a legtöbb európai ország turistái számára. Ezzel egy időben az országon belüli utazási korlátozásokat is megszüntették, vagyis a régiók között is szabadon lehet közlekedni.

Még májusban, mikor e nyitási tervet elfogadták, Giuseppe Conte miniszterelnök azt nyilatkozta, tudják, hogy ettől újra emelkedhet a fertőzési görbe, de

bele kell törődnünk, máskülönben soha nem leszünk képesek újraindulni.

Ezzel is arra utalt, hogy a több hónapra teljesen leállt olasz gazdaságot komoly mértékben meghatározó idegenforgalom, illetve a turizmus teszi ki a GDP 13, illetve a foglalkoztatottság 15 százalékát a világ ötödik leglátogatottabb országában.

Az olaszok döntése nem kétoldalú, Olaszország minden európait vár, de nem minden ország engedi oda állampolgárait, ahogy az olaszokat sem látják sok országban még szívesen. Az olaszok szerint mindez ellentmond az EU olyan alapértékeinek, mint az egység, a szolidaritás vagy az unión belüli szabad mozgás, és ahogy Conte kiemelte, komoly versenyképességi hátrányt is szenvednek ezáltal. Mert bár az olaszok koronavírussal kapcsolatos adatai egyre kedvezőbbek, a szomszédos országok többsége, Szlovénia, Ausztria, Svájc és Franciaország egyelőre fenntartja a korlátozásokat az olaszokkal szemben, ahogy Magyarország is.

Fotó: Riccardo De Luca/ Anadolu Agency /AFP

Willkommenskultur

Másként döntött viszont Németország, ahol Heiko Maas külügyminiszter szintén múlt szerdán jelentette be, hogy június 15-én megnyitják a határokat.

Ez 31 országra vonatkozik majd, úgy mint:

  • az Európai Unió tagországai;
  • a schengeni társult országok (Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc);
  • valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország.

Igaz, Norvégiában és Spanyolországban jelenleg még beutazási tilalom van érvényben, és Nagy-Britanniába sem ajánlják még az utazást, ott ugyanis még kéthetes karantén vár az országba érkezőkre.

Németország valójában eddig sem volt lezárva, csak a német kormány nem ajánlotta állampolgárainak, hogy bárhova is utazzanak.  Ezt országspecifikus ajánlások váltják most fel, amelyeket olyan kritériumok alapján raknak össze, mint az adott ország fertőzöttségi aránya és az egészségügyi helyzete. Ha pedig hét nap alatt egy adott országban meghaladja a 100 ezer lakosonkénti 50-et a fertőzöttek száma, akkor újra utazástól eltanácsoló figyelmeztetést adnak ki. Így van ezzel jelenleg Svédország, így egyelőre ők kimaradnak a nyitásból.

A világ további, EU-n kívüli részére szintén figyelmeztetés marad érvényben egészen augusztus végéig.

Az új D-nap.

Így nevezte az olasz külügyminiszter Luigi Di Maio június 15-ét a II. világháború fordulópontjának számító normandiai partraszállásra utalva.

„Próbáljuk meg együtt, hogy június 15-én Európa újraindulhasson. Június 15. kicsit olyan, mint az európai D-nap a turizmusnak” – nyilatkozta az olasz miniszter arra reagálva, hogy noha ők már nyitottak, és több másik ország, így a már említett Németország, Franciaország, Belgium, Svájc, Hollandia is ekkortól engedi be magukhoz a külföldi állampolgárokat, de nem mindegyik annyira engedékeny, mint a németek. A franciák például  önkéntes karantént írnak elő a Nagy-Britanniából és Spanyolországból érkezőknek, Hollandia egyelőre 10 országra terjeszti ki a beutazás engedélyezését, míg Ausztria véletlenszerűen tesztelni fogja a turistákat.

Légihíd

Közben az Egyesült Királyság egészségügyi államtitkára, Edward Argar még csak reménykedik abban, hogy állampolgáraik idén valamikor külföldre utazhatnak majd nyaralni. A brit kormány jelenlegi álláspontja szerint minden olyan utazást elleneznek, ami nem nélkülözhetetlen, tehát nem üzleti, diplomáciai, egészségügyi, családi okból történik. Itt hétfőtől lépett életbe a már említett szabály, hogy ha valaki hozzájuk utazik, annak 14 napre karanténba kell vonulnia, ha ezt megszegi, akkor 1000 fontra (380 ezer forintra) büntetendő.

A kormány döntésével a kormányzó toryk részéről sem mindenki elégedett, ezért egyre inkább előtérbe kerülnek azok a vélemények, miszerint a szigetországnak légihidakat (más néven utazási folyosókat) kellene kialakítania. Eszerint olyan országokkal állapodnának meg kölcsönösen, amelyek hasonló vagy jobb helyzetben vannak náluk a fertőzöttséget tekintve, ám ez a szempont még kiegészülhet egy  kritériumrendszerrel, amely a Telegraph szerint öt pontból állna:

  • az ország gazdasági jelentősége Nagy Britanniának,
  • az utasok száma,
  • a kereskedelem mértéke,
  • az ország egészségügyi rendszere,
  • és a koronavírus általános kockázata.

Más kérdés, hogy a fertőzöttség aránya éppen a briteknél elég magas,  ráadásul több ország is jelezte már, hogy ők légifolyosó nélkük is beengednék a briteket magukhoz. A legutóbbi hírek szerint június 29-étől vezetik be ezt a rendszert, legalábbis a vendéglátóipari vezetőket állítólag ezzel nyugtatgatja a brit kormány. A megállapodás olyan országokkal jöhet létre, mint Görögország, Spanyolország, Franciaország, Portugália és Olaszország.

Maga ez a légihíd-, utazásifolyosó-ötlet nem a britektől származik, több ország is bevezette korábban, a balti államok egymás között lehetővé tették az utazást, de hasonlóban egyezett meg egymással Szlovénia és Horvátország, valamint Ausztrália és Új-Zéland is.

Magyarország

De mi a helyzet Magyarországgal, hova utazhatunk és milyen feltételekkel? „A magyar kormány számára a magyar emberek biztonsága és egészsége a legfontosabb. A kormány a határzárak feloldásának, valamint az utazási korlátozások enyhítésének tekintetében folyamatosan figyelemmel kíséri a nemzetközi gyakorlatot és az egyes országok járványügyi eredményeit, minden döntést ennek tükrében, alapos tárgyalások után hozunk meg, az egyeztetések folyamatosak” – írta megkeresésünkre még a múlt héten a Külgazdasági- és Külügyminisztérium, pár tanácsot is mellékelve.

Eszerint utazás előtt

  • folyamatosan tájékozódjunk a Konzuli Szolgálat, valamint a célország külképviseletének honlapján, illetve minden lehetséges és nyilvánosan elérhető fórumon az úticéllal kapcsolatban,
  • regisztráljunk a konzuli védelemre,
  • és úticéltól függetlenül kössünk utasbiztosítást.

Azóta bejelentették, hogy nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba, Szerbiába, Szlovéniába, Szlovákiába, Csehországba, Ausztriába és Németországba utaztak, majd tértek haza onnan. Ezen országok állampolgárai – kivéve Horvátországot és Szerbiát – szintén karantén kötelezettsége nélkül tartózkodhatnak Magyarországon.

Fotó: Budapest Airport /Baranyi Róbert

Utazás, de hova, mi várna most ott ránk?

Hogy ennél kicsit pontosabb képet kapjunk, mi várhat ránk a nyáron, körbenéztünk, mi most a helyzet a népszerűbb európai úticéloknál, (idővel persze lehet, hogy változnak a szabályok, illetve további országokba is lehet majd utazni megkötés nélkül).

  • Spanyolország

Ide egyelőre nem lehetséges a beutazás. A külügyminiszter, Arancha Gonzalez Laya viszont már bejelentette, hogy júliustól feloldják a korlátozást az országban, ahol a GDP 12 százalékát adja (vagy adta még legutóbb) az idegenforgalom.

Egyes területeken már előbb is könnyítenének, így a vírus által kevésbé érintett Baleár-szigetekre (ide tartozik többek között Mallorca és Ibiza) már júniusban beengednének tesztjelleggel hatezer német turistát. Spanyolország különböző részein a járvány elleni védelem különböző fokozatainál tartanak, a legjobb helyzetben levő területeken már a bárok, éttermek a teraszaik háromnegyednyi kapacitásával működhetnek, a hotelek a felével. A vendéglátóhelyeken az asztalok távolsága minimum 1,5 méter, a maximális csoportlétszám 20 lehet.

A strandokat is most kezdik el megnyitni a helyiek előtt.  Itt kétméteres távolságot kell tartani a törölközők és székek között, és egy csoport legfeljebb 15 főből állhat .

Spanyolországban a szabadban is maszkot kell viselni, ha nem biztosítható, hogy az emberek két méterre legyenek egymástól. A helyzetet nehezíti, hogy a nagy látogatottságú részek, mint Madrid, Valencia és Barcelona még mindig csak a védekezés második szakaszában jár, ami még igen komoly megszorításokat jelent a közösségi életben.

  • Horvátország

A magyarok előtt június 12-étől szabadok a határátkelők, vagyis hazatérve nem kell karanténba vonulni és negatív koronavírusteszt sem szükséges. A szállodák jelentős része is megnyílt már, és a következő hetekben várhatóan a többi is követi a példát, ahogy május 11-től az éttermek és kávézók, állatkertek, nemzeti parkok is kinyithattak már.

A beutazáshoz ki kell tölteni egy adatlapot, ezt itt érheti el, és a szállásfoglalásunk visszaigazolásának is nálunk kell lennie, ha Horvátországba megyünk. Az adatlap kitöltésével a horvátok küldenek egy e-mailt, amiben az éppen aktuális információk is megtalálhatóak.

  • Görögország

Görögországban is június 15-étől várják a külföldi turistákat, egészen pontosan 29 államból, így tőlünk is karantén nélkül tartózkodhatnak ott azok, akik közvetlen repülőjárattal érkeznek Athénba vagy Thesszalonikibe. Az országlistán egyébként olyan talán meglepő szereplők is vannak, mint Kína, Libanon vagy például Észak-Macedónia. A felsorolás persze valószínűleg bővülni fog, repülőjáratok pedig július elsejétől már a szigetvilágba is járni fognak.

Addigra megnyitnak a múzeumok és a műemlékek helyszínei is, először még csak a szabadtériek, mit például az Akropolisz. Az idegenvezetőknek kötelező a maszk és a műanyag arcpajzs viselete is, míg a vendégeknek csak ajánlják a maszkot, de mindkét csoportnak előírás a másfél méteres távolságtartás.

A strandok is mind látogathatóak, a szigetvilág strandjai is, utóbbiakra a kompok is elindulnak, igaz, csak korlátozott számban tudnak utasokat fogadni, hogy itt is biztosítani tudják a távolságtartást. Az éttermek, bárok is nyitva lehetnek a távolságtartási követelmények betartása mellett.

Görögország szerencséjére viszonylag kevéssé érintette a járvány, főleg a turistákért velük versengő többi mediterrán országgal összehasonlítva. Alig több mint háromezer megbetegedést regisztráltak a korán bevezetett és szigorú szabályoknak köszönhetően, egyes esetekben még boltba sem mehettek az emberek.

Hogy a nyáron se legyen gond, a görög kormány az egészségügyi hatósággal karöltve egy 150 pontos javaslatcsomagot hozott létre, ebben olyanok szerepelnek, mint hogy a szállodáknak egészségügyi központokat kell létrehozniuk, egészségügyi szakembert kell alkalmazniuk, az idősebbeknek speciális zónát vagy időpontokat kell meghatározni a medencéknél. A kormány a szigeteken is kialakított olyan kórházrészlegeket, ahol intenzív ellátást tudnak biztosítani, amire eddig nem volt példa.

  • Olaszország

Május 18-ától újra kinyitottak már az üzletek, kocsmák, éttermek, butikok, strandok, múzeumok. Viszont minden zárt térben kötelező a maszkviselés, illetve szabad téren is ott, ahol nem lehet egymástól egy méterre elhelyezkedni. A tengerparton napernyőként 10 négyzetmétert kell biztosítani, napernyő nélküli helyeknek másfél méterre kell lennie egymástól, a strandszékeket minden használat után fertőtleníteni kell. A fürdőkbe csak előjegyzéssel lehet menni.

A hotelekben betiltották a svédasztalos étkeztetést, az éttermekben, bárokban csak annyi ember tartózkodhat, amennyi ülőhely a szigorú távolságtartási intézkedések mellett lehetséges. Fertőtlenítőszernek mindenhol elérhetőnek kell lennie.

Dél-Tirolban azzal is védekeznek a koronavírus újabb hulláma ellen, hogy hotelek és más turisztikai vállalkozások munkatársainak hetente kell koronavírustesztet csináltatnia, aminek a költségét az ottani egészségügyi hivatal állja. De a szállásadóknak is fel kell készülniük, és ingyenesen kell a vendégeiknek gyorstesztet biztosítaniuk.

  • Franciaország

Franciaország június 2-án kezdte meg a lazítások második szakaszát, 15-étől pedig a turizmus is újraindulhat, a külföldieknek is. Ez azonban nem vonatkozik az ország teljes területére, a járvány által leginkább sújtott Párizsnak például valószínűleg a hónap végéig várnia kell.

Az utazási korlátozásokat mindenesetre már az egész országban feloldották, a strandok, parkok és a természetes vizek is újra elérhetőek. A múzeumok, műemlékek, színházak, szabadidőparkok, uszodák újra megnyithatnak a zöld zónákban, de a narancssárga zónákban (a fővárosban és az azt körülölelő részeken) még nem, ott június 22-éig a vendéglátóhelyeknek is csak a terasza működhet. Konkrét példákkal élve Lourdes vagy Mont Saint-Michel újra fogad látogatókat, a párizsi Louvre, az Eiffel-torony vagy Versailles július elejéig egészen biztosan nem.

Fotó: Arie Botbol / Hans Lucas /AFP
  • Ausztria

Nyugati szomszédunk a múlt héten feloldotta a korlátozó rendelkezéseket a határokon – Olaszországon kívül – az összes szomszédos államával, így Magyarországgal szemben is. Ez azt jelenti, hogy ha odautazunk, se karanténnak, se tesztelésnek nem kell alávetni magunkat. Pünkösd óta az összes szálláshely is nyitva lehet, az éttermek és a bárok június 15-étől már éjjeli egyig nyitva tarthatnak, egy asztalnál pedig akár már négy ember is ülhet.  A hónap közepétől a nyilvános tereken kötelező maszkviselésnek is nagyrészt vége lesz, sőt a svédasztal sem elképzelhetetlen, jogilag legalábbis lehetséges. A csoportban érkező vendégekre ugyanaz lesz érvényes, mint az egy háztartásban élőkre, vagyis nem kell betartaniuk egymás között a kötelező távolságtartást.

Hogy mindebből ne legyen probléma, az osztrák állam heti 65 ezer tesztet bocsát rendelkezésre a szállodaiparban dolgozóknak.

A múzeumok, műemlékek Bécsben már nyitva vannak, és június végéig a belépőért mindenki csak annyit fizet, amennyit jónak tart.

A kulturális események megtartására is van mód, jelenleg száz főig, de a létszámot a nyár végéig a terv szerint tovább emelik, így elképzelhető, hogy a Salzburgi Ünnepi Játékokat a századik évében is megrendezik.

  • V4-ek, Románia

Csehországgal és Szlovákiával már június eleje óta utazási folyosó jött létre (bár ez akkor még csak azt jelentette, hogy 48 órára a csehek és a szlovákok szívesen látják a magyar turistákat) mostanra már megkötések nélkül lehet utazni ezekbe az országokba, és viszont. Ha az ember Csehországban jár, szinte teljesen normális állapotban talál mindent, a hotelek, boltok, éttermek, múzeumok, történelmi látványosságok is nyitva vannak biztonsági megkötések mellett. A maszkviselés a tömegközlekedésen és beltérben is kötelező, ahogy a távolságtartási szabályok betartása is.

Szlovákiában is nagyon hasonló a helyzet, vasárnap a boltok továbbra is zárva tartanak, a maszkviselés beltérben kötelező, kültéri eseményeken pedig akkor, ha az emberek között nincs két méternél nagyobb távolság. Tömegrendezvények ötszáz főig megtarthatóak, júliustól az év végéig pedig már ezer főig is.

Lengyelország június 13-ától nyitja meg a határait, 16-ától pedig az unión belüli légi járatok is kikerülnek a korlátozások közül, az országba érkezőknek nem írják már elő a karantént. Az arc eltakarása kötelező a boltokban, tömegközlekedésen, templomokban, a távolságtartási szabályok betartása mellett pedig nincs is korlátozva, mennyi ember jelenhet meg ezeken a helyeken. 150 főig kültéri rendezvények megtartása is lehetséges. Az éjszakai kluboknak egyelőre még mindig zárva kell tartaniuk, de kinyithattak már a mozik, színházak, uszodák, edzőtermek, múzeumok, éttermek és kávézók.

Romániába egyelőre még mindig beutazási tilalom van érvényben.

Kiemelt kép: MTI /AP /David J. Phillip

Ajánlott videó

Olvasói sztorik