Belföld

Orbán: egy valaha volt, hatalmas sztyeppei világ utolsó maradványai vagyunk

Magyarország és Szlovákia polgárai kölcsönös tiszteletet akarnak, együtt akarnak működni, vagyis együtt szeretnének sikeresek lenni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az MTI szerint pénteken Budapesten, miután hivatalában fogadta Igor Matovic szlovák kormányfőt.

A tárgyalás után tartott közös nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktor megköszönte szlovák kollégájának többek között a felvidéki magyaroknak küldött üzeneteit és gesztusait, valamint a koronavírus-járvány alatt kialakított együttműködést. Szintén köszönetet mondott azért, hogy a kormányprogramot magyar nyelvre is lefordították Szlovákiában.

„A magyar népet nem a genetika konstruálja, hanem a nyelv és a kultúra” – jelentette ki Orbán, ezért azt kérte Igor Matovictól, legyen jó miniszterelnöke a szlovákiai magyaroknak, ami azon múlik, érti-e, hogy a nyelvet és a kultúrát soha nem szabad háttérbe szorítani, mert „az a magyar számára fontosabb, mint az élete”. Azt is mondta, ezt nem tekinti nacionalizmusnak, „ez egy megdönthetetlen erejű nemzeti identitás”, amely abból a történelmi tényből fakad, hogy a magyar az egyetlen megmaradt, keletről nyugatra indult nép, „mi vagyunk a legnyugatibb keleti nép”.

Ezentúl azt is mondta:

maradványok vagyunk, egy valaha volt, hatalmas sztyeppei világ utolsó maradványai, akik bejelentkeztek a túlélésre. Ezt menedzseljük.

Hozzátette:

Fogadjanak el bennünket, ahogy vagyunk!

Igor Matovič szerint ki kell mondani, hogy a Magyar Királyság részei voltak, együtt „éltünk egy országon belül magyarok és szlovákok, és ma két eltérő nyelven beszélő nemzet vagyunk. Matovič örülne, ha igazságosan tudnánk értékelni a múltat, hogy ne kizárólag a 19. század második felének emlékei merüljenek fel, amikor a szlovákok nem érezték éppen túl jól magukat az akkori Magyarországon.” Ugyanakkor megérti, hogy a magyarok történelmi igazságtalanságnak tartják, ami 100 éve történt. Elmondta, hogy korábban a politikusok úgy tettek, mintha Trianon nem is lenne, de szerinte, aki ignorálja a történelmet, az arra van ítélve, hogy újra át kell majd élnie.

Újságírói kérdésre Orbán közölte: a tárgyaláson nem hozta fel Trianon témáját, de jelezte, Budapest értékelte a szlovák miniszterelnök gesztusait, mondatait, „meg is érintette a magyarok szívét”. Hozzátette: azért nem hozta fel Trianon témáját, mert „lehetetlen, hogy ugyanazt gondoljuk róla”, ezért nem kell róla sokat beszélni sem, majd mindenki saját magában elrendezi, lehetőleg úgy, hogy ne akadálya a jövőbeli együttműködésnek.

A magyarok dolga, hogy együtt éljenek egy történelmi igazságtalansággal, Trianon ugyanis Magyarországról nézve sosem fog igazságosnak látszani

– mondta Orbán Viktor, hozzátéve: a magyaroknak  világos történelmi tudatuk van, és úgy látják, a kapcsolatokat a szomszédokkal úgy kell alakítani, hogy a száz éve történtek ne jelentsék az együttműködés akadályát. Úgy fogalmazott, elfogadta azt a kezet, amelyet szlovák kollégája nyújtott neki, elfogadta azt a mondatát is, hogy a múlt mögöttünk van, és a jövőt kell építeni.

Igor Matovič azt is kijelentette: a cél az, hogy a szlovákiai magyarok teljesen egyenjogú polgároknak érezzék magukat Szlovákiában. Hozzátette: azt szeretné, hogy mindenki saját anyanyelvére taníthassa gyermekeit, és ne kelljen félnie attól, hogy emiatt később hátrányt szenvednek a fiatalok.

Természetes, hogy Magyarországot érdekli, milyen a szlovákiai magyarok helyzete, miként élnek

– jegyezte meg.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Igor Matovic szlovák kormányfő a Karmelita kolostorban tartott sajtótájékoztatójukon 2020. június 12-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik