Belföld

Közép-európai örökségvédő alapítványt hoz létre a kormány

Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványt hozna létre a kormány, mivel az alapítványnak jelentős értékű állami vagyont juttatnak, a törvény elfogadásához kétharmados többség kell majd- írja az Index. 

Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az alapítvány a tervezet szerint örökségvédelemmel foglalkozna, a közép-európai régió „kulturális, történelmi, művészeti értékkel rendelkező és magyar vonatkozású történelmi, kulturális öröksége, művészeti gyökere, múltja, hagyománya szempontjából jelentőséggel bíró épületek” megőrzése lesz a feladata, illetve az ezzel kapcsolatos oktatási és tudományos tevékenységek támogatása.

A magyar állam évtizedek óta foglalkozik a határon túli magyar épített örökség védelmével, ezt a feladatot jelenleg a Miniszterelnökség alá tartozó Teleki László Alapítvány végzi. Az nem világos, hogy az új szervezet hogyan viszonyulna a meglévő Telekihez, de az kiderül a törvényjavaslatból, hogy nem egyszerűen költségvetési támogatásokat osztana szét, hanem önállóan gazdálkodna, mégpedig azzal a magyar állami vagyonnal, amit most megkap. Ez két céget jelent, a MANEVI Zrt.-t és a Comitatus-Energia Beruházási, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-t. – jegyzi meg az Index.

Előbbi 2018 óta a Külgazdasági és Külügyminisztérium fennhatósága alá tartozik, 2017 decemberében a magyar állam ezen a cégen keresztül vette meg a Szatmárnémeti főterén álló, romos állapotú egykori Pannonia Szállót, az egyik legszebb partiumi szecessziós épületet. A másik állami cég, a Comitatus-Energia pedig egy működő idegenforgalmi komplexumot vásárolt meg 2019 nyarán körülbelül 3 milliárd forintért a szlovéniai Lendván.

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt /MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik