Belföld

MSZP-videó: rémhírterjesztésért tesz feljelentést az Emmi

Rémhírterjesztés miatt büntetőfeljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MSZP Facebook-oldalára felkerült videó okán, amelyben megjelent Korózs Lajos, a szocialisták országgyűlési képviselője és Németh Athina is, „aki mentőtisztnek szólíttatta magát” – olvasható az Emmi közleményében.

A minisztérium szerint Németh Athináról kiderült, hogy sem az Országos Mentőszolgálat, sem a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, sem az Állami Egészségügyi Ellátóközpont nyilvántartásában nem szerepel, „sőt az általa megnevezett Szamaritánus Mentőszolgálat is határozottan cáfolta, hogy a hölgy valaha is dolgozott volna náluk”.

Az Emmi álláspontja szerint a videóban elhangzott hamis állítások a jelen veszélyhelyzetben különösen alkalmasak voltak a társadalomban indokolatlan nyugtalanság keltésére, az egészségüggyel szembeni közbizalom aláásására, ezen keresztül a járvánnyal szembeni védekezés hatékonyságának lerontására.

Az állítások, valamint az, hogy a nyilatkozó személy „mentőtisztként” fogalmazta meg őket, súlyosan sértették továbbá az egészségügy egész szervezetrendszerét, sárba rántva az egészségügyi dolgozók szakmai becsületét, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton is visszautasít. Sajnálattal látjuk, hogy amellett, hogy a baloldalra az egész járvány alatt nem lehetett számítani – a baloldali pártok most már odáig mennek, hogy akár hírhamisítást végeznek, csak azért, hogy a kormányt támadják.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.