Belföld

Tarlós: Hónapokon belül el kell kezdeni a Lánchíd felújítását, de még a közbeszerzést sem írták ki

Tarlós István volt főpolgármester, miniszterelnöki megbízott szerint érthetetlen, miért nem írták ki eddig a Lánchíd felújítására a kivitelezési tendert, számolt be az MTI.

Tarlós István erről pénteken a TV2 Mokka című műsorában beszélt, ahol elmondta: a még a regnálása idején megrendelt, a múlt októberi önkormányzati választások után elkészült szakvélemény alapján feltárt szerkezeti hibák miatt hat hónapon belül meg kell kezdeni a Lánchíd felújítását. Ezt november végén, december elején egyértelműen leírta a szakvélemény — szögezte le a volt főpolgármester.

Arra felvetésre, hogy a Lánchíd életveszélyes lehet, Tarlós István azt mondta: abban az értelemben életveszélyes, hogy egy önsúlyától képződött kátyúba egy autó tengelyig belesüllyed és a mögötte közlekedő belerohan, vagy egy gyalogos a járdán combig becsúszhat a betonvasak közé. Azt is megjegyezte:

olyan súlyos baleset, hogy egy autó, vagy egy gyalogos beeshessen a Dunába, egyelőre nem várható.

Tarlós István a fő kérdésnek azt nevezte, hogy az utóbbi fél évben miért nem történt semmi az ügyben. Úgy fogalmazott: nem tudja, hogy a forrásokkal kinek mi az elképzelése, „de az biztos, hogy azt a (felújításra szánt) 23,7 milliárd forintot ott hagytuk”, amiben a többi között benne van a kormányhatározatban rögzített hatmilliárd forint.

Ha csak a Lánchíd felújításáról beszélünk, akkor a forrás elegendő és rendelkezésre áll

— mutatott rá Tarlós István. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra is, hogy korábban nem a Lánchíd felújítására tartotta kevésnek a rendelkezésre álló a forrást, hanem a híddal „műszaki egységet alkotó” Váralagút, Clark Ádám tér, a pesti hídfő villamosalagútja és a Széchenyi tér együttes megújítására.

Karácsony elhalasztotta a főváros és a kormány egyeztetését
A főpolgármester kezdeményezte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülésének elhalasztását.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik