Belföld koronavírus

Tizenhárom kérdés lesz a nemzeti konzultáción

A nemzeti konzultáció kérdőívén tizenhárom kérdés lesz  – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön Facebook-oldalán.

Kovács Zoltán kiemelte: a koronavírus az európai országok gazdaságaira is komoly hatással van.

Sok terv létezik a hatások kivédésére, Európa jövőbeli gazdasági lépéseire. Ezek közé tartozik Soros György terve is

– mondta az államtitkár.

Az ő elképzelése szerint az országoknak olyan örökkötvényeket kellene kibocsátaniuk, amelyek után generációkon keresztül, „gyakorlatilag végtelenségig” fizethetnék egyes országok, illetve azok lakosai a kamatokat. Mindenképpen szeretnék megkérdezni a magyar embereket arról, hogy mit gondolnak erről az előterjesztésről, erről a tervről, „hiszen mindannyiunk jövőjéről van szó” – fejtegette Kovács.

Kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány következtében sok vállalkozás, vállalat került csőd közeli állapotba. Szeretnék megkérdezni a magyar embereket arról is, hogy miként lehet fellépni az ellenséges felvásárlási szándékokkal szemben. Hiszen – tette hozzá – tőkeerős külföldi vállalkozások és befektetők magyar vállalkozásokat vásárolhatnak fel.

A konzultációban szó lesz az Európai Bíróság azon határozatáról is, mely szerint jogellenes a tranzitzónákban ideiglenesen feltartóztatni azokat, akik az Európai Unióba igyekeznek. Megkérdezik a magyarokat arról is, hogy továbbra is fenn kell-e tartani a magyar határ szigorú védelmét és őrizetét, mivel nemcsak Magyarország, hanem az Európai Unió biztonságának megőrzéséről is szó van.

„Miért zártatok minket börtönbe?"
A 2015 óta létező tranzitzónákat az Európai Bíróság döntése nyomán bezárta a magyar kormány. A legtöbb menedékkérőt a vámosszabadi nyílt táborba szállították, többekkel beszéltünk: azt mondták, nem tranzitzónában voltak, hanem börtönben.

Kovács Zoltán hangsúlyozta: a koronavírus-járvány nem mulasztotta el a migráció által jelentett veszélyeket, sőt azt látni a Balkánról és az útvonalakról érkező hírek alapján, hogy a kettő egymásba is kapcsolódik. Ezzel összefüggésben szintén szeretnének kérdéseket feltenni.

Kiemelt kép: MTI / Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik