Belföld

RTL: Rendészeti iskolában tanult a 18 éves gyulai késelő

Őrizetbe vették azt a 18 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselt két embert Gyulán vasárnap hajnalban, az egyik sérült meghalt.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n közzétett közleményében azt írta, a rendőrségen vasárnap hajnalban jelentette be egy gyulai nő, hogy a háza udvarán egy sérültet talált. A RTL Híradója szerint a vágott sebekből vérző fiatal a Magyar Narancs egyik újságírójának házához menekült, bekopogva tőlük kért segítséget.

A megsérült 17 éves fiatalember a rendőröknek azt mondta, hogy a barátjával szórakozni ment, majd amikor hazafelé tartottak, a barátja egy késsel megszúrt egy férfit és őt is megsebesítette az arcán. A megszúrt 27 éves férfi meghalt, a holttestét az utcán találták meg.

A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül, a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán elfogták a 18 éves gyulai R. Róbertet, akit később emberölés gyanúja miatt őrizetbe vettek.

A nyomozók vizsgálják, hogy milyen konfliktus vezethetett a bűncselekményhez.

Címkék: gyulakéselés

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.