Belföld

Most az „örök kötvény” lett a mumus, naná, hogy Soros találta ki

Bár a koronavírus-járvány elleni védekezés eddig sikeres volt, a járványveszély még nem múlt el, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget – mondta a kormányszóvivő szombaton, a közösségi oldalán közzétett kormányinfó plusz tájékoztatón.

Az MTI idézi Szentkirályi Alexandrát, aki elmondta: az új nemzeti konzultáció – amelynek íveit a megszokott módon a postán juttatják el mindenkihez – a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szól majd, például arról, hogy milyen intézkedések maradjanak érvényben, milyen újak legyenek, miként kezeljék a válságot.

Hogyan indul újra az élet? Kormányinfó Plusz!

A koronavírus-járvány elleni védekezés eddig sikeres volt, ezért is lehet megszüntetni a rendkívüli jogrendet, a járványveszély azonban továbbra sem múlt el, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget. ✅ Hogyan változtak a csok igénylésre vonatkozó szabályok a veszélyhelyzet alatt és meddig érvényesek?✅ Meddig igényelhető a munkahelyvédelmi támogatás?✅ Milyen támogatásra számíthatnak a magyar gazdák a következő hónapokban?✅ Meddig tart a hitelfizetési moratórium?Ezekre a kérdésekre válaszoltam a Kormányinfó Pluszban

Közzétette: Szentkirályi Alexandra – 2020. május 30., szombat

 

Hozzátette: a Soros György-féle lejárat nélküli „örök kötvényről” is szó lesz majd benne, amellyel eladósítanák az európai országokat.

Az idősek számára biztosított vásárlási időszakról szólva azt mondta: a legveszélyeztetettebb korcsoportnak számító 65 éven felüliek továbbra is külön bánásmódot igényelnek. Reményét fejezte ki azonban, hogy a vásárlási idősávot hamarosan feloldhatják. Megjegyezte: az önkormányzatok ezentúl is rendelkezhetnek arról, hogy a fenntartásukban levő piacokon módosítanak ezeken az időpontokon, megtartva a háromórás időtartamot.

Szentkirályi Alexandra emlékeztetett, a munka.hu oldalon minden foglalkoztatással kapcsolatos információ elérhető a munkahelyvédelmi és a munkahelyteremtő bértámogatásoktól kezdve a beruházás-támogatásokon át az egyes képzésekig. Kitért arra is, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatásnál a kormány augusztus 31-ig meghosszabbította a pályázati időszakot. Csak ezzel a programmal eddig már több mint 134 ezer munkahelyet sikerült megtartani – emelte ki.

Hozzátette: az állam mint munkáltató is kínál munkalehetőséget: százezer fővel bővült a közfoglalkoztatási program, képzések indultak, valamint az állami vállalatok és a Magyar Honvédség is várja az álláskeresőket.A hiteltörlesztési moratórium – mely 2020-ban kétezer milliárd forint többletforrást hagy az embereknél – december 31-ig hatályban marad, de időközben bárki kérheti a hitelfizetés folytatását. Közölte: a lakosság 40 százaléka döntött úgy, hogy továbbra is törleszti hiteleit, tehát több mint fele élt a moratórium adta lehetőséggel.

Az iskolaőrség felállításáról kijelentette: az iskolában rendnek kell lennie, és a pedagógusokat meg kell védeni az erőszaktól. Ma a legtöbb intézményben nincs ilyen probléma, de egyes iskolákban és térségekben  rendszeresek a fegyelmi problémák, fennáll a tanárokkal szembeni erőszak veszélye.

Arról is beszélt: már lehet szabadtéri kulturális és sportrendezvényeket tartani, és azok számítanak ilyennek, amelyek négy oldalról körülhatárolt fedett épületen kívül zajlanak.

A kormányszóvivő elmondta: a kormány a gazdaságvédelmi alapból 25 milliárd forintnyi támogatást biztosít a gazdáknak, emellett egy újabb, 80 milliárd forintos mezőgazdasági csomagot hirdet meg az Agrárminisztérium a nagy hozzáadott értéket jelentő állattenyésztési és a kertészeti ágazat számára.

Szentkirályi Alexandra megerősítette, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitották határaikat egymás állampolgárai számára 48 órát meg nem haladó tartózkodás esetén. Felhívta a figyelmet, hogy a Csehországba utazó magyarok utazhatnak Szlovákián át, visszafelé azonban nem, ezért Ausztria felé kell kerülniük. Hozzátette: a magyar-szlovén határon csütörtök óta nem korlátozzák a két ország állampolgárainak határátlépését. Kiemelte: a kormány először azokkal az országokkal tervez határnyitást, melyekben a fertőzöttségi szint hasonló a magyarhoz, ezért az olaszokkal való nyitásra még várni kell.

Tájékoztatott arról is, hogy várhatóan július elsejéig marad az ingyenes parkolás, és a veszélyhelyzet lejártát követően nem kell pótolniuk az elsősegély-vizsgát azoknak, akik a felmentés alatt megkapták a jogosítványukat. Hozzátette: a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint annak megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmányok – beleértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességet is – a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek maradnak.

Kiemelt kép: Budapest, 2020. május 28. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az online megtartott Kormányinfó sajtótájékoztatón. MTI/kormany.hu/Botár Gergely 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.