Belföld koronavírus

Hatvannal kevesebben haltak meg az utakon a vészhelyzet miatt

Hatvannal kevesebben vesztették életüket a koronavírus miatt elrendelt vészhelyzet ideje alatt, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az ORFK tájékoztatása szerint a vészhelyzet bejelentése után jelentősen visszaesett a járműforgalom Magyarországon, és csökkent a balesetek száma is

A rendőrök azonban ugyanúgy jelen voltak az utakon, és bizony a jó statisztika ellenére sem lehetnek teljesen elégedettek Voltak ugyanis olyanok, akik abban bíztak, hogy ilyenkor nincs ellenőrzés, ezért a gyér forgalomban száguldoztak, érvényes jogosítvány nélkül vagy ittasan ültek a volán mögé. Egyes kamionsofőrök pedig úgy gondolták, hogy ebben az időszakban bármikor előzhetnek is az autópályán.

Idén eddig hatvannal kevesebben veszítették életüket a közutakon, mint tavaly ilyenkor, ugyanakkor a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya nőtt. A korlátozások enyhítésével, megszűnésével azonban egyre több jármű és gyalogos jelenik meg az utakon.

Ne engedjük, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban esetleg felgyülemlett feszültség a közlekedés során csapódjon le! A közutak biztonságát és mások életét veszélyeztetők határozott rendőri fellépésre számíthatnak.

– írta közleményében az ORFK:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik