Belföld

Teljesen használhatatlan az EMMI által kiadott, felcsúti milliárdokról szóló jegyzőkönyv

A DK hosszú évek óta próbálja megtudni, hogy mire költötte Mészáros Lőrinc felcsúti fociakadémiája a TAO-milliárdokat, a hatóságok és az Emmi azonban nagyon nehezen adta ki a dokumentumokat. A legutóbbi jogerős bírósági ítélet végül arra kötelezte a minisztériumot, hogy hozzák nyilvánosságra a TAO-ügyhöz kapcsolódó jegyzőkönyvet.

Az Emmi a bíróság által kijelölt határidő után ugyan, de kiadott egy 150 oldalas vizsgálati anyagot, amelyet a DK három különböző könyvvizsgálóval nézetett át. A párt szerint

mindannyian arra jutottak, hogy a jegyzőkönyv nem tartalmazza azokat az információkat, amiknek a kiadására korábban kötelezték őket. Olyan számlakivonatokra hivatkoznak benne, amelyeket nem mellékeltek a jegyzőkönyvhöz.

A DK a dokumentumot elérhetővé tette.

Felcsút töretlenül szívja fel a közpénzt, de már Orbán másik kedvenc klubját is milliárdos összeggel gazdagítják a cégek
Kilenc év alatt 790 milliárd forint ment az államkassza helyett sportklubokhoz és szövetségekhez. A mostani támogatási időszak újdonsága, hogy a Felcsút mellett immáron a Fehérvár is milliárdos összeget gyűjtött egy év alatt.
Címkék: emmitaofelcsút

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.