Belföld

BRFK: a Deák téri demonstráció nem tartozott a gyülekezési törvény hatálya alá

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem indított eljárást a csütörtöki, több ezer fősre duzzadt demonstrációval kapcsolatban, és előállítás sem történt, mert álláspontjuk szerint a Deák és Erzsébet téri helyszíneken a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó megmozdulás nem történt – írja az Index a BRFK válasza alapján.

Csütörtökön felvonulást tartott az Országos Roma Önkormányzat VII. kerületi, Dohány utcai székháza előtt a Mi Hazánk Mozgalom a Deák téri kettős gyilkosság miatt. A rendőrség nem engedélyezte a tüntetést, mert az gyűlésnek számít, amit a veszélyhelyzet alatt érvényes jogszabályok tiltanak, de nem is oszlatta fel. Az Indexnek a BRFK ezt azzal indokolta, hogy a Dohány utcai rendezvényre vonatkozó bejelentés nem érkezett a rendőrségre, “bejelentés nélkül a gyülekezési hatóságnak tiltó határozat meghozatalára jogi lehetősége nem volt.”

Összességében kijelenthető, hogy nehéz követni a rendőrség jogértelmezését, mivel korábban megtiltotta a járványra hivatkozva a Dohány utcába tervezett megmozdulást, akkor azt mondták, a tervezett rendezvény a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó gyűlésnek minősül, de a szervezők még aznap bejelentették, hogy mégis meg fogják tartani a megmozdulást. A rendőrség mostani válaszából pedig az derült ki, hogy a Deák téri demonstráció viszont nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá.

„Ha nem fogják vissza a cigány vezetők a sajátjaikat, akkor nagyon nagy problémák lesznek”
Felvonulást tartott a Mi Hazánk Mozgalom a Deák téri kettős gyilkosság miatt. Bár a Pesti Srácok korábbi cikkéből az derül ki, hogy a gyilkosság elkövetője nem cigány származású, a felszólaló politikusok cigánybűnözésről beszéltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik