Belföld

Jelen címmel Lakner Zoltán új hetilapot indít

A 168 Óra és az egykori Népszabadság volt munkatársaival.

Lakner Zoltán a Facebookon jelentette be, hogy csütörtöktől Jelen címmel új hetilapot indítanak. Főszerkesztőként azt írta, ez volt a rövid verzó. A hosszabból kiderül, hogy bár volt, aki hülyének tartotta őket, amiért „pont itt és pont most” lapot indítanak, de pontosan tudják, hol élnek, amire pedig készülnek,

az szaltó, és nem halálugrás.

Az eltelt bő fél évben a szerkesztőség csak arra várt,

hogy végre sikerüljön a semmiből a létezésbe átugrani.

Tudják, nagy a rizikó, mert a lapot saját cégük adja ki, ugyanakkor  a kiszolgáltatottság sokkal nagyobb, mint felelősséget vállalni saját magukért. Az elmúlt években,

ki így, ki úgy, ki itt, ki ott, megtapasztalhatta, hogy egy tulajdonossal a háta mögött – vagy éppen a hátában – is kerülhet anyagilag, emberileg, szakmailag nehéz, akár megalázó helyzetbe.

A hetilap nem lesz semleges, ha emberi jogokról, társadalmi igazságosságról, a demokráciáról, szabad médiáról esik szó, és nem akar a nagy hírportálokkal versenyezni, de jövő héttől lesz online felülete is, ami fizetős lesz, részben üzletpolitikai, részben elvi megfontolásból, mert az újságíráshoz is pénz kell.

A Jelen Facebook-oldalán azt írták, hogy a munkatársak eltérő irányból érkeztek, de mindannyian képviselnek egy-egy darabot a szabad sajtó folytatásra méltó hagyományai közül.

A Népszavának Lakner Zoltán azt mondta, mivel nem volt sok pénzük, fokozatosan haladtak az előkészítő munkával. A lapot  kiadó cégnek ő, Tóth Ákos és Krajczár Gyula a tulajdonosai, és mindhárman szerepet vállalnak az újságkészítésben is. Ők a 168 Órától mentek el, de erősek a népszabadságos gyökerek is.

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik