Belföld

Panasszal élt a gyanúsítások ellen a nevelt fiát és kislányait évekig erőszakoló férfi

Továbbra is börtönben marad az a Komárom megyei férfi, aki éveken át erőszakolta a két 12 év alatti kislányát és a tizenéves nevelt fiát. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett ugyanis a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványával, és két hónappal meghosszabbította a többrendbeli szexuális erőszakkal és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi letartóztatását.

A férfi 2010 és 2015 között, hetente több alkalommal is szexuális cselekményekre kényszerítette a nevelt fiát. Fenyegetéssel és erőszakkal érte el, hogy a fiú eltűrje az erőszakot.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi 2014-ben és 2015-ben már a két 12 év alatti kislányával is erőszakoskodott. De nem csak ezek miatt kell felelnie: engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszereket foglaltak le tőle, ezért lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés elkövetése miatt is büntetőeljárás folyik ellene.

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy a többrendbeli szexuális erőszakkal és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi érdemi vallomást tett az ügyben, ám tagadja a bűnösségét. Sőt, minden egyes alkalommal panasszal élt, amikor a gyanúsítást közölték vele.

Ha viszont beigazolódik a bűnössége, akkor akár 22,5 év börtönt is kaphat a halmazati büntetések miatt.

Mivel továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy a férfi a bizonyítás meghiúsítása érdekében megfélemlítené, vagy megpróbálná jogellenesen befolyásolni a gyerekeket, ezért a bíróság újabb két hónappal meghosszabbította a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik