Belföld

Erzsébetvárosban este tízkor bezárják a teraszokat, tiltakoznak a vendéglátósok

Újraindult az élet Budapesten a vendéglátóhelyeken, de az üzemeltetők kizárólag engedéllyel nyithatják újra a teraszokat. Az érintett önkormányzatok azonban nem győzik az újranyitási kérelmek elbírálását.

Az erzsébetvárosi önkormányzat például közleményt adott ki, amelyben jelzi: munkatársai folyamatosan dolgoznak a vendéglátóhelyektől érkezett kérelmek elbírálásán, ám ameddig „egy hely nem kapott engedélyt, addig nem üzemeltethet teraszt. Ezt folyamatosan ellenőrizni fogjuk.”

És nem csak ezt. Mint írják, azt is ellenőrizik majd, hogy az engedéllyel rendelkező helyek szabályosan működnek-e. A következőket kell betartaniuk:

  • A teraszt úgy kell kialakítani, hogy legalább 2 méter járdaszakasz szabadon maradjon a gyalogosok számára.
  • A terasznak legalább 1 méter szélesnek kell lennie.
  • Zene nem szólhat kint a teraszon.
  • Este 22:00-kor be kell zárni. Ebben az időben már se asztalok, se székek nem lehetnek kint az utcán.

Ezeknek a feltételeknek a betartását az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság (ERI) ellenőrzi.

Lapunk úgy tudja, hogy több kerületi vendéglátóhely már szombaton engedetlenségi nyitvatartással tiltakozik az intézkedés ellen, azaz nem zár be este 10 órakor.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.