Belföld

Mégsem adja el az állam a balatoni kikötőket

A korábbi tervekkel ellentétben mégsem adja el a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart Zrt.) a balatonkenesei, a csopaki, a balatonudvari és a balatonakali kikötőjét – írta csütörtök esti Facebook-posztjában Kontrát Károly. A posztot a Népszava szúrta ki.

Az észak-balatoni térség kormánypárti országgyűlési képviselője alig két héttel azután jelentette be, hogy a kikötőket ingyenes használati joggal átadják az érintett településeknek, hogy a Bahart online közgyűlése elfogadta a cég reorganizációs tervét.

„Hazugság, hogy a csődtől mentette meg az állam a balatoni hajózási társaságot”
Széchenyi István megfordul a sírjában – mondja a Bahart volt vezérigazgatója, miután a balatoni települések már csak távolról szemlélhetik, ahogy eddigi befektetésük a nullával lesz egyenlő.

Ebben még az szerepelt, hogy értékesítik a négy kikötőt, eladnak még két kempinget, szállodát, hajókat, s bérbe adják a vitorláskikötőket. A tervezetet a Balatoni Szövetség (BSZ), a civilek és a kisebbségi tulajdonos tóparti önkormányzatok sem támogatták, de Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) – amely a tavaly augusztusi tőkeemeléssel többségbe került államot képviseli a cégben – megszavazta a változtatásokat. A Nők a Balatonért Egyesület petíciót indított, amelyet kétezer aláírással nyomatékosítva küldenek el a térség országgyűlési képviselőinek, míg a négy, kikötőjét féltő önkormányzat felajánlotta: akár Bahart-részvényeikért cserében is átvennék a kikötőket, emlékeztet a Népszava írása.

A Balatoni Szövetség még a tervezet elfogadása előtt egyeztetést kezdeményezett az MTÜ-vel, ám akkor erre nem reagált Guller Zoltán, a szervezet vezérigazgatója. Végül csütörtökön találkozott Lombár Gáborral, a BSZ elnökével, s jelezte, sikerül megoldást találni a kikötőkérdésre.

Miután eljöttem, utána szóltak, hogy vélhetően ingyenes használatba kapják majd meg a kikötőket az önkormányzatok. Természetesen a többi vitatott kérdés is szóba került, s úgy vélem, további egyeztetések lesznek. A vitorláskikötők bérbe adását például szintén sokan ellenzik, de Guller Zoltán szerint a Bahart fejlesztéséhez belső forrásokra is szükség lesz. Azt is jeleztem, sok vitát el lehetett volna kerülni, ha még a szavazás előtt egyeztetnek, ám most úgy gondolom, más kérdésekben is sikerül majd megoldást találnunk

– mondta a Népszavának Lombár Gábor.

Lombár Gábor szerint az eredeti elképzelések megváltoztatása egyértelműen a balatoni önkormányzatok közös fellépésének köszönhető. És persze a négy, kikötőjét féltő önkormányzat erős lobbijának, ahogyan ezt polgármestereik is kiemelték.

Az átadás pontos részletei még nem ismertek, a tárgyalások ugyanis majd csak a jövő héten kezdődnek meg a települések és a Bahart között, írja a napilap, amely megkereste a cég vezérigazgatóját, Kollár Józsefet is, de egyelőre a kérdéseire nem kapott választ.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik