Belföld

23 beteg és 11 dolgozó lett koronavírusos a tatai kórházban

Április 28-án járványügyi zárlat alá helyezték és bezárták a tatabányai Szent Borbála Kórházat. A záráskor 38 igazoltan koronavírusos egészségügyi dolgozója volt az intézménynek, egy hét múlva már 46. Ennek a kórháznak az alkalmazottja volt az egyetlen egészségügyi dolgozó is, egy 41 éves betegszállító, aki Magyarországon eddig belehalt a vírusba. A betegek közül is sokan megfertőződtek: április végéig 58-nál mutatták ki a vírust, közülük négyen meghaltak.

Fotó: Bodnár Boglárka /MTI

A bezárás miatt a kórház betegeinek nagy részét a tatai telephelyen látták el, ahova Tatabányáról négy osztály költözött összesen 72 ággyal: az onkológia, a hematológia, az ápolás, valamint a krónikus belgyógyászat. Ezek mellett 15 ággyal működik a mozgásszervi, 17-tel pedig a kardiológiai rehabilitációs osztály.

Megkeresésünkre a tatabányai kórház elárulta, hogy a tatai telephelyen is többen megfertőződtek koronavírussal: az Árpád-házi Szent Erzsébet Kórházban április 30. óta 23 betegnél és az 1522 dolgozó közül 11-nél mutatták ki a vírust.

Hozzáteszik, a covid-pozitív betegek tünetmentesek, őket szűrést követően, 24 órán belül a kijelölt ellátóhelyekre szállította a mentőszolgálat. A dolgozók közül kilencen tünetmentesek, ketten pedig enyhe tüneteket mutatnak.

A tatabányai kórház szerint a nagyszámú pozitív eredmény „nem felelőtlen emberi mulasztást tükröz, hanem felelősségteljes, a dolgozók, a betegek és környezetünk biztonsága érdekében végzett átfogó szűrés következménye. Tesszük mindezt úgy, hogy tudjuk, többlet terhet ró betegekre és dolgozókra egyaránt, és tudjuk azt is, hogy esetleg több kollégánk is kieshet a munkából.” Kiemelik, hogy májusban több mint 3000 PCR-tesztet végeztek az intézményben, ezzel Magyarország egyik legtöbbet tesztelő intézményének számítanak.

A kórház közleményéből kiderül az is, hogy Tatán jelenleg 17 beteget gyógyítanak a fekvőbeteg osztályokon, közöttük nincs koronavírusos.

A koronavírus-járvány miatt egyedüliként bezárt tatabányai kórház május 21. óta fogad újra betegeket. Müller Cecília országos tiszti főorvos rendelte el a részleges feloldást, aminek értelmében a Szent Borbála Kórházban újranyithattak egyes osztályok, szakrendelések és diagnosztikai egységek.

Kiemelt kép: MTVA /Bizományosi/ Jászai Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik