Belföld

Kásler Miklós: „Nincs a kormányon támadási felület”

A miniszter hálát ad istennek, hogy jó döntéseket hoztak.

„Miniszteri percek” – ezzel a címmel indított sorozatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma a közösségi oldalán. Kásler Miklós az első részben – egy nagyon hosszú felvezetés után – a koronavírus-járvány kezelését ért bírálatokról azt mondja, hogy szerinte az ellenzék van nehéz helyzetben, mert a kormány válságkezelése igenes sikeres.

Az ellenzék nagyon nehéz helyzetben van. A magyarországi koronavírus-járvány lefutása bármilyen összevetésben rendkívül kedvező. Nincs a kormányon támadási felület.

A miniszter a kórházi ágyak kiürítését ismét azzal magyarázza,  hogy a legrosszabb forgatókönyvvel számoltak, és úgy, hogy minden fertőzöttnek jusson elég ágy, lélegeztetőgép, intenzív terápiás lehetőség.

Mindig 2-3 hétre előre terveztek, folyamatosan módosították az intézkedéseiket annak megfelelően, ahogy a járvány alakult.

A legrosszabb helyzetre való felkészítés során előkészítettük a megüresedő ágyakat arra a célra, hogyha a fertőzöttek száma hirtelen emelkedik, tömeges fázisba érkezne a járvány, mindenkit el tudjunk helyezni.

A riporter, amikor az egészségügy újraindításáról kérdezi, maga  mondja, hogy hecckampány indult az egészségügyi kormányzat ellen. Erre a miniszter úgy felel, érdemes összevetni a magyar  helyzetet más országokéval.

Érdemes végiggondolni, hogy mi lett volna akkor, ha Magyarországon is ugyanaz a helyzet alakul ki, mint New Yorkban, Olaszországban, Skandináviában vagy máshol. Hála istennek, a megfelelő ritmusban meghozott megfelelő intézkedések megelőzték ennek a helyzetnek a kialakulását.

 

A tárcavezető szerint a fertőzöttek száma az utolsó néhány napban jelentősen csökkent, de nem tudják kiszámítani, hogy a járvány miként alakul. Ezért a készültség fenntartása mellett, több lépésben, lassan, fokozatosan, megfontolva a lépéseket, elindították az egészségügyet, hogy

visszaálljon az eredeti helyzet, a nem pontosan meghatározható jövőben.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik