Belföld

Augusztus 20-a soha nem látott ünnep lehet Budapesten

Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát akarják megszervezni.

A kormány augusztus 15-ig semmilyen tömegrendezvényt nem engedélyezett az országban, néhány nappal később viszont valódi népünnepélyt rendezne Budapesten.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója legújabb podcastjában beszélt egyebek mellett arról is, hogy Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát szervezik augusztus 20-ra. Az a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható. Új hagyományt teremtenének, ezért az államalapítás előtt tisztelgő, hivatalos megemlékezéseket idén a főváros egészét érintő Szent István-napi programsorozatként tervezik.

Korábban a Magyar Hírlap írt az igen nagyszabású Szent István-fesztiválról, amelynek már az előkészületei is elkezdődtek. A lap a nemzeti ünnep minden eddiginél grandiózusabb megünneplését azzal magyarázta, hogy

az – ha a járványügyi helyzet igazolja a várakozásokat – akár a pandémia utáni újrakezdést is szimbolizálhatja.

A lap szintén azt írta, a tűzijáték minden korábbinál látványosabb és nagyobb lesz, így a főváros bármely helyszínéről ugyanazt az élményt adja majd a tűzijáték. Az óvatosság miatt a kormány szándékai szerint még jobban „széthúzzák” majd a tömeget, még több helyszínen lesznek programok, rendezvények a Duna mentén is.

Lesz megint Magyar Ízek Utcája, az ünnepi forgatag pedig a Margit hídtól a Petőfi hídig tarthat majd. Az Andrássy úton felvonulásra készülnek, hagyományteremtő szándékkal, ha pedig minden jól megy, megtartják a Szent Jobb-körmenetet is 20-án este.

Kiemelt kép: Bielik István /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik