Belföld koronavírus

Akciócsoport-vezető: a lazítások idején különösen fontos a maszkviselés

Magyarországon az időben meghozott jó döntések, valamint a lakosság fegyelmezett viselkedése ténylegesen segítették, hogy a járvány egy alacsony szinten maradjon.

nyilatkozta a 168 órának a Pécsi Tudományegyetem professzora, a koronavírus elleni kormányzati akciócsoport vezetője. Jakab Ferenc megemlítette azt is, hogy a Pécsi Tudományegyetem elemzéseiből is az derül ki, több gócponton több lokális terhelés indult meg, amelyek azonban nem tudtak szétterjedni és „összeérni.” Ez a kormányzati intézkedések, másrészt pedig a lakosság fegyelmezett viselkedése miatt alakult így – hangsúlyozta.

A professzor továbbá azt mondta: most különösen fontos a maszkviselés.

mindegy milyen maszk van rajtunk, csak hordjuk.

Jakab Ferenc kifejtette, a mai álláspont szerint a maszkokkal lehet megállítani a terjedés sebességét.

Ha rajtam van egy maszk, a velem szemben állón van egy maszk és azt feltételezzük, hogy egyikőnk fertőzött, akkor, ha van másfél méter távolság, az átadás lehetősége minimális. Még akár zárt térben is.

Szerinte a maszkhordás különösen a lazítások idején szükséges és most az emberek tehetnek a legtöbbet azért, hogy ne terjedjen el a járvány.

Kiemelt kép: youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik