Belföld koronavírus

A koronavírus óta népszerűbb a katonaság

A munkanélküliség helyett sokan választják a Magyar Honvédséget.

Egy nappal azt követően, hogy Németh Szilárd arról beszélt, a Magyar Honvédség az ország legbiztosabb munkahelye, a Magyar Nemzet megírta, mennyire igaza van. A fideszes államtitkár az állami hírügynökség szerint szerdán azt mondta, februárban szerződéses katonának 271-en, áprilisban 853-an jelentkeztek. Csütörtökön a kormánylap közölte: a honvédelmi tárcától „megtudta”, több mint háromszorosára nőtt a veszélyhelyzet óta a szerződéses katonának jelentkezők száma.

Az újoncok ráadásul most egyszerűbben nyerhetnek felvételt, a Magyar Honvédség a szerződésesnek jelentkezőknek csökkentett idejű katonai alapfelkészítést vezetett be. Megmaradnak a már létező kiképzési formák, de a koronavírus-járvány miatt kialakuló munkanélküliség miatt most alapfelkészítést kapnak a leendő katonák, ezt követik később kiegészítő felkészítések követik.

A gyorsított alapkiképzés után az újoncok már bevonhatóak lesznek a járványügyi veszélyhelyzet kezelésével összefüggő katonai feladatokba. Emellett természetesen a legalapvetőbb katonai ismeretekkel is tisztában kell lenniük. A Honvédelmi Minisztérium tudatta: a kialakult helyzet miatt nem tartanak toborzókat, iskolai előadásokat.

Németh Szilárd szerdán azt mondta, hogy a koronavírus-járvány miatt indított gazdaságvédelmi programban a honvédség is részt vesz, várják a fiatalokat és azokat, akik elvesztették munkájukat. Alkalmaznak sofőröket, forgalomirányítókat, szakácsokat, felszolgálókat, díszelgőket, informatikai, híradós szakembereket. Most a koronavírus-járvány idején is fontos járőrözési, valamint őrzés-védelmi feladatokat is ellátnak az alakulat katonái, tette hozzá a politikus.

Kiemelt kép: Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára a Petőfi Laktanyában május 13-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik