Belföld

Tarlós ijesztőnek tartja levele kiszivárogtatását

Egyébként racionálisnak tartja azt, amit Orbán Viktornak írt.

Tarlós István szerint neki, mint miniszterelnöki megbízottnak az a dolga, hogy racionális javaslatokat adjon Orbán Viktornak a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági  válsághelyzetben. A Magyar Nemzetnek a Népszava által megszerzett levelében írt tanácsairól azt mondta, azokat úgy beállítani, hogy ő a zöld politika, a kerékpározás, a turizmus ellensége lenne, „egyszerűen hülyeség”.

Márciusban a várható gazdasági nehézségek miatt összesen 19  javaslatot tett. Voltak közöttük országosak (az M0-s körgyűrű befejezése az északi és nyugati részen, az M8-as építésének  felgyorsítása), illetve a fővárossal kapcsolatosak. Belátta, az erős mondat volt, hogy a libegő akár meg is szüntethető, de ezzel akarta jelezni, hogy egy pandémiás helyzetben, amikor kevés a pénz, a tömegközlekedés finanszírozása, a Lánchíd és környezete felújítása, az autóbuszcserék, a gyűrűirányú közúti fejlesztések megkezdése, a külső kerületekben a P+R parkolók fontosabbak, mint egy turisztikai látványosság fejlesztése.

Egy pandémiás, pénzhiányos, kétségekkel terhelt helyzetben nekem racionálisan mindenképpen a teljesség igénye nélkül felsorolt beruházások megvalósítását kell javasolnom azokkal szemben, amelyek elhagyhatóak. Aki ezen megsértődik, azzal nem tudok mit kezdeni.

A volt főpolgármester szerint nem mellékes, hogy jutott hozzá a Népszava egy bizalmas, kormányzati levélhez. Számára az a legijesztőbb, hogy a miniszterelnök felkérésére a tanácsadója által egy példányban írt levél, ami csak a címzettnek szól, hogy kerül majdnem két hónappal később egy, a kormánnyal nem éppen jóindulatú lap birtokába. Azt teljesen nyilvánvalónak tartja, hogy a kormányfő és titkára minden gyanú felett áll, de ez azt mutatja, hogy szerinte szinte bármilyen levél kiszivároghat.

Tarlós István előzőleg a Pesti Hírlapnak még azt mondta, nem akar hosszan nyilatkozni, mielőtt Orbán Viktorral beszélne, de  jobban örült volna, ha a szivárogtató, aki a levelet a Népszavához eljuttatta, besúgás helyett a nyílt nyilatkozatot választotta volna. Azt mondta, vannak tippjei, ki lehetett az, de nem mond nevet.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik