Belföld

Öt évet kaphat a mosonmagyaróvári tragédiát okozó sofőr

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség azzal a negyvenhárom éves férfival szemben, aki két ember halálát okozta tavaly februárban az M1-es autópályán.

A férfi este kilenckor indult el hazulról, majd az ország több településéről gyűjtött utasokat, akiket Ausztriába kívánt fuvarozni. Éjjel kettő körül ért Mosonmagyaróvár térségébe az utasaival.

A belső sávban haladva lanyhuló figyelme miatt először balra, a szalagkorlát felé tért ki, majd hirtelen jobbra rántotta a kormányt, amitől járműve 90-100 km/h sebességgel a külső szalagkorlátnak ütközött.

Ettől az anyósülésen és a jobb hátsó ülésen utazó, biztonsági övet nem használó 60 éves és 63 éves utasok a járműből kirepültek, és olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak.

Az ütközéstől a jármű visszaperdült a forgalmi sávokra, ahol a sofőr és a két másik utasa ki tudtak szállni, majd a magára hagyott járműbe még rövid idő alatt három kocsi ütközött. A baleset során a sofőr és egyik utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A férfi öt év börtönt is kaphat vádlott gondatlan halálos közúti baleset okozása miatt.

Fotók. ügyészség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik