Belföld

Itt vannak az első infók az idei matekérettségiről

A diákok a középszintű matekérettségi első részében többek között halmazok, felszínszámítás, gráfon és függvények témakörben kaptak feladatokat idén, írja az Eduline.

A középszinten vizsgázók két feladatsort kapnak: az első 10-12 feladatot tartalmaz, amely alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzi.

Ebben a részben idén a gráfok, függvények, kördiagramok és a módusz-, illetve mediánszámítás is előkerült, illetve kaptak feladatot a diákok a háromszögek szögeiről és mértani sorozatokról is.

A feladatlapban előfordultak igaz-hamis állítást tartalmazó vagy egyszerű feladatválasztós feladat is.

A középszintű matekérettségi második, hosszabb és összetettebb feladatokból álló részében valószínűség- és százalékszámítás, egyenletek és függvények vártak a diákokra.

A feladatok között volt olyan, ami az olimpiai játékokkal foglalkozik, illetve előkerült egy sétálóutcák lekövezésével kapcsolatos példa is.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint matematikából középszinten 65 630-an, emelt szinten 4892-en érettségiznek. A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart.

A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.

A 10-12 feladatot tartalmazó I. lap az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét hivatott ellenőrizni.

„Mi az első dolog, amit érettségi után csinálsz? Otthon maradok!”
Fokozott higiéniai intézkedések mellett megkezdődtek az érettségi vizsgák. Ebben az évben nincsenek szóbelik, és elmaradtak a ballagások is. A magyar írásbeli után diákokkal beszélgettünk.

A II. feladatlap két részre oszlik: az A jelű rész három feladatot tartalmaz, a feladatok egy vagy több kérdésből állnak. A B jelű rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból áll, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kell megoldani, és csak ez a kettő értékelhető.

A matematika emelt szintű írásbeli vizsga 240 perces. Az írásbeli két részből áll, és a diákok a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és a megoldások sorrendjét is meghatározhatják.

Az I. részfeladatsor négy feladatból áll, a feladatok több részkérdést is tartalmazhatnak. A II. részfeladatsor öt, egymással megegyező pontszámú feladatból áll. A vizsgázónak az öt feladatból négyet kell kiválasztania, megoldania, és csak ez a négy értékelhető.

Az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint jóval könnyebb feladatokat kaptak a diákok idén, mint a korábbi években.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik