Belföld koronavírus

Arra hivatkozva büntetik a rendőrök a tüntetőket, hogy nem maradtak otthon

Hétfőn délután immár harmadik alkalommal tüntettek autókkal a Clark Ádám téren ellenzékiek. Az esemény leírása szerint ezúttal „a kórházakat kiürítő Kásler-tervet, a tesztelés szabotálását, a titkolózást, a diákok érettségiztetését a járvány csúcsán, a munkájukat vesztett emberek semmibe vételét, az önkormányzatok kisemmizését” nem akarták szó nélkül tűrni.

A tüntetést ismét Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselők, illetve a Momentum szervezte. A legutóbbi tüntetésen azért bírságolták a tüntetőket, mert közlekedési szempontból indokolatlanul használták a dudákat, ezért most többen felvételről játszottak le hangos dudálást, hogy ezt kicselezzék.

Így tett az autójából orgonaszót lejátszó Szél Bernadett is, akit viszont ettől függetlenül is megbírságoltak. A képviselő által feltöltött videó szerint elmondta az intézkedő rendőrnek, hogy azért hagyta el az otthonát, mert a munkahelyére ment, majd ezután véleményt nyilvánítani hagyta el a parlamentet.

Közzétette: Szél Bernadett – 2020. május 4., hétfő

 

Szél Bernadettet ettől függetlenül megbüntették szabálysértésért arra hivatkozva, hogy a kijárási korlátozásról szóló kormányrendeletet megsértette, mert aszerint megfelelő indokkal hagyhatta volna csak el az otthonát. 

A munkavégzés egyébként pont ilyen indok, Szél szerint pedig a véleménynyilvánítás Alaptörvénybe rögzített szabadságát sem írta felül a kormányrendelet. Amikor ezt elmondta, az intézkedő rendőr megkérdezte tőle, hogy milyen doktori címe van.

Hasonlóan jár Kassai Dániel önkormányzati képviselő is, akinek pedig azt mondta egy rendőr, hogy mivel elegáns a ruhája, ezért biztosan nem sportolni ment el otthonról, így ellene is szabálysértési eljárás indul.

❌ Máris megbírságoltak a rendőrök 30 ezer forintra, azt ugyan nem tudták megmondani, hogy miért, azt mondták nézzem meg otthon. Orbánt köreit tényleg nagyon zavarhatom, ja és egy órával ezelőtt a Képviselői Irodaházból is kitiltottak, a köztársasági őrség katonái okot nem mondtak, csak azt hogy pirosan villog a nevem a gépbe. Éljen a demokrácia!

Közzétette: Kassai Dániel – 2020. május 4., hétfő

Kiemelt kép: Szél Bernadett / Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik