Belföld

Operatív Törzs: Ezernél több embert kezelnek már kórházban koronavírussal

Az Operatív Törzs szombati sajtótájékoztatója azzal a furcsa fordulattal kezdődött, hogy a rendőrség szóvivője közölte, mivel a parlament 11 óratól ünnepi ülést tart, amit az M1 élőben közvetít, ezért addig végezni fognak a fél 11-kor kezdődő sajtótájékoztatóval. 16 perc alatt meg is tették.

1008 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 52 ember van lélegeztetőgépen, mondta el a bevezető után Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője.

Megismételte, hogy 12 ember meghalt egy nap alatt, de nem esett szó arról, hogy a legfiatalabb áldozat 33 éves volt.

Kiss Róbert rendőr ezredes ezután elmondta, hogy egy nap alatt 1730 alkalommal intézkedtek a rendőrök, 482 esetben figyelmeztetést adtak ki, 399 esetben feljelentést tettek. Azt is hozzátette, hogy tegnap hét teherjárat érkezett a budapesti repülőtérre, amelyek 51 tonna védőfelszerelést hoztak, a készletek elosztását a rendőrség végzi.

24 óra alatt 1145 házi karantént rendeltek el a rendőrök, most már 10754 házi karantén van összesen az országban. Ezt sokan megszegték tegnap, összesen 59-en. Ennek több, mint a felét Bács-Kiskun megyében követték el, Vaskút külterületén vendégmunkások csoportosan szegték meg a szabályokat, tette hozzá.

Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Kórház főigazgatója elmondta, hogy a Dél-Pesti Kórházban kísérleti terápiát kezdtek el, ennek egyik része a betegségen már átesett emberek vérplazmáját használják fel. Azt is hozzátette, hogy egyre nagyobb számban jelentkeznek donorok, de a sajtótájékoztatóról most hiányzó Müller Cecília tiszti főorvos háromszáz potenciális donornak küldött ki levelet, amelyben bíztatta őket arra, hogy adjanak vérplazmát.

Egy másik csoportban súlyos állapotban lévő betegeket kezelnek új módszerekkel, egy tocilizumab nevű gyógyszert használnak már öt hete. Itt Vályi-Nagy szerint nagyon jelentős eredményeik vannak, úgy tűnik, az egyik csoportnál meg tudták akadályozni, hogy intenzív osztályra kerüljenek, azoknál pedig, akik már az intenzív osztályra kerültek, meg tudják akadályozni, hogy meghaljanak.

Kérdésre válaszolva Vályi-Nagy elmondta, hogy a Remdesivir nevű gyógyszert valóban hatásosnak vélik Magyarországon, és elsőként vettünk részt a kipróbálásában. Ezt ugyan nem mondta, de a gyógyszer közben egy kínai teszten már elbukott. 

Kiss Róbert elmondta, hogy a 65 év felettiek minden olyan üzletbe bármikor bemehetnek, amely nincs benne az idősávnál felsorolt üzlettípusokban, de kérik őket, hogy ezt lehetőleg ne tegyék. Azt is elmondta, hogy a sportedzéseken nem kell betartani a másfél méteres védőtávolságot. Ha pedig valaki kórházi kezelésre utazik külföldre, egyéni mentességet kérhet a kéthetes karantén alól az országos rendőrfőkapitánytól.

Gál Kristóf szóvivő azt mondta, az egészségügy újraindításával kapcsolatos kérdésekre hétfőn válaszolnak. 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.