Belföld koronavírus

Alaptörvény-ellenes lenne az ágyszámrendelet?

Saját honlapján tette közzé az Eötvös Károly Intézet (EKINT) az álláspontját a kórházi ágyak felszabadítását elrendelő miniszeri utasítással kapcsolatban.

Ebben azt írják, hogy a miniszteri utasítás a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény szerinti normatív utasítás, úgynevezett közjogi szervezetszabályozó eszköz, amely nem minősül jogszabálynak.

„Normatív utasítással a miniszter a vezetése, irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek szervezetét és működését, valamint tevékenységét szabályozhatja. Noha a kórházi ágyak felszabadításáról szóló miniszteri utasítás pontos tartalmát eddig nem hozták nyilvánosságra (a Helsinki Bizottság emiatt épp a napokban fordult közérdekű adatigényléssel a minisztériumhoz), az biztosan tudható, hogy az abban foglaltak következményeként ezrek alapjogai kerülnek veszélybe.”

Az EKINT emlékeztet rá, hogy az Alaptörvény rögzíti: alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthat meg. Az Alkotmánybíróság szerint az alapjogokkal való közvetett és távoli összefüggések szabályozására elegendő lehet a törvénynél alacsonyabb rendeleti szint is, amely azonban az alapvető jog szabályozására, lényeges tartalmára nézve nem tartalmazhat rendelkezéseket.

Mint írják, a csak meghatározott címzettekhez szóló, jogszabálynak sem minősülő, azaz általánosan nem kötelező magatartási szabályokat tartalmazó utasítás alapvető jogok szabályozására semmiképp nem formálhat igényt.

Mindezek alapján ahhoz kétség sem férhet, hogy a kórházi ágyak példátlan mértékű felszabadításának elrendeléséhez mint az emberek széles tömegeinek legalapvetőbb jogait – hogy csak egy párat említsünk: az élethez, az emberi méltósághoz, vagy az egészségügyi ellátáshoz való jogot – közvetlenül érintő rendelkezés meghozatalához rendes esetben törvényi, különleges jogrend idején pedig rendeleti felhatalmazás szükséges. Mindebből következően a betegek eltávolítását utasítással elrendelni egyértelműen alaptörvény-ellenes.

– olvasható az intézet közleményében.

Kiemelt kép: Ágyak a 150 beteg befogadására alkalmas mobil járványügyi kórházban a Kiskunhalasi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet területén 2020. április 24-én. MTI/Ujvári Sándor 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik